Csak egy tánc
2019.01.24.
Jocó bácsi Jocó bácsi
"Az iskola igenis jó hely, tanulni pedig egy jó buli. Csak rajtunk múlik, hogy teszünk-e érte!"
Nálunk az iskolában a farsangi időszak mindig egybe esik az alapítványi bálunkkal, igazából az a farsangunk. Ilyenkor minden osztály készül megadott témában egy műsorral, ami leginkább tánc. Az osztályok hetekig készülnek, próbálnak, hogy a lehető legjobb és legtökéletesebb produkciót állítsák színpadra. Ilyenkor minden ofő extra munkát végez, hisz koreográfiát készítünk, amit aztán betanítunk, sok esetben pedig mi is fellépünk a gyerekekkel együtt. Legalábbis én évek óta így teszek. Ez pedig azzal jár, hogy

a szokásos reggeli kávémat egy dupla adaggal kezdem,


hisz 20-30 kamasszal gyakorolni embert próbáló feladat, amihez kell az energia. Amikor már kezd összeállni a tánc, akkor jön az aknamező: milyen legyen a fellépő ruha. Mert persze ötletek mindig vannak, amik sokszor elrugaszkodnak valóságtól. Több kolléganőm maga készíti, varrja a gyerekek ruháit. Hát, én erre nem vagyok képes, nem tudok varrni. Szóval sokszor a szülők segítségét kell igénybe vennem, hogy elkészüljenek a jelmezek. Ezért mindig arra törekszünk a végén, hogy a lehető legegyszerűbb, legkönnyebben elkészíthető ruháink legyenek.

A szülőkre nem szeretnék anyagilag, sem fizikailag nagy terhet tenni az eszement ötletekkel, elképzelésekkel. Általában marad egy fehér póló, amit közösen kidekorálunk, egy fekete nadrág, ami pedig amúgy is van a gyerekeknek.

Minél nagyobbak a diákjaim, annál könnyebb velük,


hisz már maguk is ki tudják festeni a pólójukat, be tudják szerezni a szükséges kellékeket. De én még emlékszem arra, amikor lelkes anyukák a legelső táncunkkor hetekig varrták otthon a fekete-fehér tütüket a táncunkhoz.
Akkor meg is beszéltük, hogy máskor ilyen nagy fába nem vágjuk a fejszénket…

Én szeretem ezt az időszakot. Jó látni, ahogy összeáll egy produkció. Jó megélni a gyerekek lelkesedését, amivel készülnek. És közben pedig észrevétlenül összekovácsolódik az osztály, közösségé válnak és formálják egymást. Ha másért nem, ezért mindenképpen megéri ez az egész…

Ha szeretnétek még farsangi témában olvasni, kattintsatok a másik cikkemre, amiben még egy nagyszerű, otthon elkészíthető jelmezhez is adok tippeket!
Hozzászólások