Sziasztok! Szofi vagyok, két és fél, pontosabban már majdnem kettő és háromnegyed éves, mindenesetre a fontos az, hogy NAGYLÁNY vagyok!

2017-re a nagylánnyá válást tűztem ki célul. Rögtön azzal kezdtem az évet, hogy megszabadultam a hálózsákomtól és kiköveteltem magamnak a - sokkal szabadabb mozgást biztosító - pizsama használatát, természetesen egy hozzá illő paplannal egyetemben. A pizsamafelsőmtől azóta csak a legszükségesebb esetben válok meg (mosás).

Nagylány vagyok, mert egyedül öltözködöm. Méghozzá milyen jó eredményekkel! Az eddigi rekordom nyolc nadrág és négy pulóver magamra húzása. Úgy értem, egyszerre.
Azért csak ennyi, mert anya persze lefülelt és lebeszélt a további ruhadarabokról, különben nem adtam volna fel ennyinél. Állandóan résen van. Naponta egyébként átlagban négyszer-ötször öltözöm át, természetesen a pizsamafelsőmet mindig magamon tartom a rucik alatt, nehogy elfelejtsék, hogy már nem vagyok hálózsákos, totyogós baba.

Nagylány vagyok, mert egyedül eszem. Hatalmas falatokat, akkorákat, hogy alig férnek be a számba. Anya többször nehezményezte ezt, de elmagyaráztam neki, hogy én azért eszem hatalmas falatokat, mert nagy szeretnék lenni, nem kis töpszli, aki aprókat harap.

Nagylány vagyok, mert anya helyett már én kiabálom a nővérem után - amikor körülnézés nélkül lekerekezik az úttestre - hogy „Vigyázz, mert pizza leszel!”. Igaz, anya szerint palacsinta lesz, ha jön az autó, de szerintem a lényeg, hogy nagyon lapos. Már jómagam is motorozok, bekapcsolom a szupersebességet és aztán nekiiramodok, olyankor anya csak úgy lohol utánunk. Mostanában elkezdett tornaterembe járni, hogy bírja szusszal szegény.

Nagylány vagyok, mert egysarkú cipőt kaptam a mamától [egy centiméteres sarkút, a szerk.], igazi kopogósat. Igaz, nem nagyon kopog, mert csak a szőnyegen megyek benne, a parkettán korcsolyázással kombinálom a járást, de szerintem ez belefér a nagylányságba. Bár, úgy tűnik, hamar bele lehet jönni az egysarkúzásba, mert a teraszon a minap már tartottunk egy futásversenyt a nővéremmel az említett cipőben, s meg kell mondjam, jól ment. Legalább olyan csinosak voltunk, mint amilyen gyorsak és a cipő jól szólt nagyon.

Nagylány vagyok, mert sminkkészletet kaptam anyától és arcfestő ceruzákat Julitól. Bármilyen sminket feldobok egy pillanat alatt, legyen szó tigrisről, vagy sárgarépáról. Ma például kék cicára festettem magam, volt pár üres percem, míg anya pakolt. Elég alapos munkát végeztem. Szerencsére nem tudta leszedni, így kifestve mehettem az oviba a nővérem elé. Bombasiker volt, azt sajnáltam csak, hogy nem nyár van, így a lábamon a minta nem látszott a hosszú nadrágtól.

Nagylány vagyok, mert alkotok. Tortagyertyával dolgozom tükörre és ablaküvegre, filccel tévére, vagy éppen temperával tapétára. Ha kész a mű, akkor a kezeimet is kifestem, könyékig, csak úgy a smink kiegészítéseként. Mindenféle mást is feltalálunk a nővéremmel, például úszógumiban ülünk a kádban, ha az lyukas és leeresztett, akkor szoknya, úszószemüvegben járkálunk a lakásban, függönybe bábozódunk (belecsavarjuk magunkat, amíg nem látszunk ki), majd pillangóvá válunk, de a függöny akár függőágy is lehet babáknak, a rózsaszín habverőből szemüveget hajtogatunk és a többi és a többi.

Nagylány vagyok, mert ha akarom golyókás szívószállal iszom a tejet, de ha akarom, kávézom. Bár nem teljesen világos, anya miért hívja az én kávémat macinak a sajátját pedig soha.

A leges-legnagylányosabb dolognak a bugyi-hordást tartom, az a következő projekt, majd legközelebb elmesélem.

Addig is, legyetek ti is nagyok, sminkeljetek feltűnően, öltözzetek át, amikor kedvetek szottyan, igyatok kávét macival vagy anélkül, egyetek bármit és vigyázzatok, ne legyetek pizzák soha!