Mindig jót derülök azon, hogy a gyerekek még nem értik az iróniát, de most különösen jót szórakoztam.

Úgy történt, hogy enni kezdtem egy tölcséres jégkrémet, amit Marci lenyúlt tőlem, gyakorlatilag nulla falat után. Azt ígérte, csak a tetejéről eszi le a gömböket, aztán visszaadja, de aztán mégsem volt hozzá kedve.

Ette-ette, én törölgettem időnként az ábrázatát, közben be-bepróbálkoztam, vajon odaadja-e, de nem mutatott hajlandóságot rá.
Nagyon büszke volt magára, amiért sikerült tőlem kikuncsorognia, időnként rám sandított huncutan, kérkedve, megjegyezte, hogy "hmmm, szinom!". Hát köszi...

Tudomásul vettem, hogy ma már nekem nem terem babér - akarom mondani jégkrém -, de nem sajnáltam tőle, bár nem feltétlenül kellett volna ma fagyiznia. Nem volt kifejezetten jó idő és mindig küzdünk a megfázással.

Mindenesetre nem lett volna szívem elvenni tőle, így hagytam, hadd örüljön magának, a diadalának.
Erős tölcsér volt, jól bírta a kiképzést, a lassú majszolást, de a vége felé kiharapta az alját, és egy nagyon "édomtalan" alak maradt, amit úgy ítéltem meg, hogy el kell koboznom Tőle, mert azt nem tudja értelmesen tartani már és a szájába passzírozni sem.

Én könyörtelen, elvettem hát tőle és hopp, el is tüntettem a számba egy pillanat alatt. Ahogy rám nézett ezután.... Követelte vissza a darabját!
Mondtam neki, hogy ez amúgy is az én fagyim volt, de nem hatotta meg, topogott, hogy adjam vissza. Erre irónikusan megjegyeztem: "Persze kisfiam, majd visszaböfögöm neked!" Hát, ezután majd' meg zabáltam!
Csendben, várakozással telve nézett rám a nagy, boci szemeivel, hogy akkor na, böfögjem, kéri!

Nehéz volt visszafognom a nevetőgörcsöt, próbáltam meggyőzni, hogy higgye el, azt Ő már nem akarná, de nem. Nem tudtam hatni rá, őt sérelem érte. Meg is dobott a kis műanyag kanalával, ezt érdemeltem... Tényleg, igaza van, tudom, hogy csúnya dolog volt, én azzal foglalkozok, hogy ne legyen tiszta maszat az inge, mikor az annyira lényegtelen. Még nevetek is magamban.... Azért kibékültünk ♥