A munka ünnepét, gondoltuk, idén is aktív pihenéssel fogjuk eltölteni, egy kis ismeretszerzéssel, így nekivágtunk, hogy bérelt kenuval megnézzük a Szigetköz mesés természetét, növény-, és állatvilágát.

Örültem én is, mert arra gondoltam, hogy ma én fogom irányítani a család csónakját, úgy egyedül, feltett lábakkal, hátradőlve és csak szóban. Sokszor kenuztunk vadabb vizeken is korábban, így már volt tapasztalatunk.
Találtunk is az interneten egy csónakkölcsönzőt, akik május elsején nyitották a szezont, le is foglaltunk egy négyes kenut. Még szárazföldön felhúztuk a "kötelező" védőfelszerelést, a narancssárga mentő mellényeket, pedig jó úszok vagyunk, főleg medencében. Elindultunk, ragyogó tavaszi napsütésben, két termosszal a lábam alatt, és némi élelemmel, széldzsekikkel, amit egy vízhatlan savanyúság hordóba pakoltunk.

Néztük a víz alatt lévő erdőt, a hódok várait, kettérágott fákat, madarakat. Mobiltelefonommal fényképeket készítettem. Aztán jött egy jobbos kanyar. Hallottam a víz csobogását, gyorsan rendes ülésbe vágtam magam, biztos, ami biztos alapon. Beszűkölt a Duna, elég nagy lett hirtelen a sodrása, a kanyart ellenáramlásban is be lehet venni, tudtuk.
Így nem szálltunk ki átemelni a hajót, hanem hárman eveztünk. Egyikünk irányított, de elhibáztuk, kisodródtunk a behajló faágas sodorvonalba. Beakadtunk az ágak közé, a víz kibillentette alólunk a kenut, mi egyszerre borultunk be a vízbe. Mindez egy pillanat alatt történt.

A csónak alól kiúszva egyből a többieket kerestem. A kislányom kicsit bepánikolt, furcsán vette a levegőt. 
A víz is hideg, a ruha nehezékként húzott lefelé, de a mentőmellény a víz felszínén tatrott minket. Odaúszott az öccse mellé, kapaszkodtak a kenu szélébe. Az apukájuk elkezdett úszni a kenuval a part felé, én meg, mikor láttam, hogy mindenki biztonságban van, elkezdtem az úszó ingóságokat begyűjteni, majd kiúsztam én is a partra.

Utána még egy egész délutánt tundra bugyikában és széldzsekiben töltöttük, a kellemes tavaszi napsütés megszárította a vékonyabb ruhadarabjainkat. A két termosz értéke felbecsülhetetlenné vált, az egyikben tea, a másikban a Tchibo kávém .... hát, mit ne mondjak, így még forró tea a gyerekeknek, nekünk felnőtteknek a forró Tchibo kávé így még nem ízlett.
Hazafelé a halászcsárda helyett a hiányos alsó öltözékünk miatt egy McDrive-ot kellett választanunk.

Nagyon szép nap volt, elmondhattuk május 1-én magunkról, hogy mi már idén úsztunk, csobbantunk a 11 Celsius-os Dunában, valamint egy olyan tapasztalattal lettünk gazdagabbak, hogy mentőmellény nélkül sose szállunk csónakba.
Most hétvégén visszamegyünk, megpróbáljuk most szárazon maradva bevenni azt a bizonyos jobbos kanyart.