Most álljatok meg egy pillanatra és próbáljátok kitalálni a címhez tatozó történetem. Gondolom sokaknál a cím olvasásával egy időben bevillan egy-egy történet. Akinek esetleg nem jut semmi eszébe, annak elmesélem a saját történetem.

Mára már bevett rutinom egyike, hogy péntek délután vásárolni megyek a gyerekekkel. Szinte minden esetben előre összeírt bevásárlólistával megyek. Pontosan tudom, mit hol veszek meg!

Vagyis csak hiszem. Ugyanis ezt egy félig kamasz és egy kis-óvodás korú fiú gyerekkel olykor szinte lehetetlen! Az autóban még egy utolsó fogadalom, hogy ők nagyon jól viselkednek és természetesen szót fogadnak nekem vásárlás közben. Én meg kis naivan ezt mindig el is hiszem!

Aztán már a bevásárló kocsi kiválasztásánál összevesznek, a kisebbik fiamat a kocsisor tetejéről kell leszednem. A szokásos "mit ígértetek az autóban" kérdésemre egy újabb „jók leszünk” a felelet. Alig értünk be természetesen a kicsi fiamnak pisilnie kell. Ugyebár miért is lenne minden üzletben illemhely!!! Nagy levegőt veszek, hiszen minden renden lesz, a bevásárlókocsit kamasz fiamra bízom, míg én az öccsével kisietek és egy pisilésre alkalmas zugot keresek. Mikor minden rendben, utunk ismét az üzletbe vezet.

Azt ugye senki sem képzeli, hogy mindez ilyen egyszerűen ment, jó, ha tudjátok már vagy HÚSZ PERC eltelt és én még semmit sem vettem! Az üzletbe érve mindig az első, hogy a gyerekek friss pékárut keresnek. A nagyobbik fiam a kocsiba teszi be, míg a kisebbik ott majszol, egy kakaós csigát el. Míg a kakaós csiga tart, kellemesen vásárolhatok, pont, úgy ahogy én azt az elején terveztem. De most az anya szomjas vagyok fejezethez értünk el. Így egy kis dobozos üdítőt most inni kell!

Most, hogy ezzel is végzett természetesen a bevásárló kocsiban már nem marad el. Amíg az árukat pakolászom, nagy fiam figyel rettegve! Ne menj arra! Ne nyúlj hozzá! Ne szaladj el! Szinte már üvöltve hangzik el. Már tudom, itt az ideje, hogy mindent befejezzek és fizetni menjek! A sorban állás sem zökkenőmentes. Sokszor a szalagnál azon vesznek össze, hogy ki mit helyezzen a szalagra fel! És mit ad Isten, a kisebbik fiam hangosan felkiáltva közli velem, szerinte a pénztáros néni nagyon lassú, természetesen ezt egy f@.ba szócskával megspékelve. Lassan körbenézve azon tűnődöm, hogy vajon ez tényleg velem történik meg? A pénztárosra már rá se merek nézni, miközben szólók, hogy egy kakaós csigát a kisfiam megevett.

Természetesen az autóhoz érve semmire sem emlékeznek, ők semmi rosszat sem tettek, ja és még szót is fogadtak, ahogy nekem azt az elején megígérték, majd védekezésképpen közlik, hogy elfáradtak, ezért nyűgösek. Nos, ők elfáradtak és nyűgösek? Elárulom nektek, hogy én is elfáradtam a másfél órásra sikeredett vásárlás alatt és nyűgös vagyok, mert pár dolog a nagy sietség miatt a listám ellenére is kimaradt!

De vajon anyaként lehetek fáradt és nyűgös? Azt hiszem, ez egy újabb történet! - mert nekem gyerekeim rendezte számtalan sok történetem született.

Ti kerültetek hasonló helyzetbe? Rajtam kívül másnak is ilyen bonyolult egy jól megtervezett vásárlás?