Az első nagy rémület után, amikor a kezedbe nyomnak egy 3500 grammos batyut, elhiszed, hogy anya lettél. Elhiszed, mert a férjed a boldogan ismeri fel magát a csomagban. Elhiszed, mert kórházi papírod van róla, hogy egészséges leánygyermeknek adtál életet. Egyszer, megismételhetetlen pillanat: az első gyermek születése, az anyává válás perce. Aztán kiderül, hogy nem megismételhetetlen, hiszen vannak új felismerések, melyek során újra átéled az anyává válás katarzisát. Anyává válsz, mikor a gyermeked először kimondja: „Mama!”. Amikor először tipeg feléd. Amikor először rohansz vele az ügyeletre. Amikor elválsz az apjától és rájössz, ezentúl egyedül felelsz érte. Amikor először hagyod sírva az óvodában, és nem tudsz neki segíteni, mert te sem szeretnéd ott hagyni. Amikor kicsúfolják az az iskolában és nem tudod megvédeni, hisz nem lehetsz mellette mindig. Amikor megszülöd a kistestvérét, és a világ legboldogabb nagytestvér-kislánya veszi karjaiba az újszülöttet. Amikor másodszor is egyedül maradsz, és kettő helyett dolgozol, hogy a két lánynak normális életet biztosíts. Amikor először világgá megy, mert nem engedsz meg neki valamit, de visszajön a sarokról, mert gyenge válla nem bírja a sok játékot, amit magával vitt. Amikor már ő kezdi csúfolni a kishúgát. Amikor először mentek együtt koncertre. Amikor átmegy anyukádhoz rád panaszkodni és ott marad éjszakára. Amikor felvételizik és felvételt nyer gimnáziumba. Amikor kiabálva elhajtod tizenöt éves gyönyörű lányod mellől a húszéves, link csábítót és kézen fogva viszed haza síró gyermekedet. És amikor, nincs mese, tényleg nálatok alszik valaki… Amikor elhagyják és csajos nappal, cukrászdával próbálod visszalopni jókedvét. És amikor megjelenik az újabb udvarló. Anyává válsz, amikor meglepetésbulit szervezel tizennyolcadik születésnapjára, ami élete legjobb szülinapjának sikerül… És újra anyává válsz, amikor elköltözik anyukádhoz, mert ő már felnőtt, úgy érzi, nem melletted van a helye. Rendet raksz kamaszszobájában, kidobod az alumínium sörösfüleket, összeszeded az ágy mögé dobált divatos cuccait, helyükre rakod a kedvenc plüsseit és eltöprengsz: tizennyolc év… hát ennyi az egész, ennyi az anyaság..? Nem, nem lehet ennyi, hiszen még a nagynak is sokáig szüksége lehet majd rád - a közben iskolássá cseperedett kishúg pedig békésen alszik a másik szobában… 