Kedves Mikulás bácsi!

Talán még sosem vártuk ilyen izgatottan az érkezésed, mint idén, lehet, hogy azért, mert már egy ideje írjuk neked a levelet, - persze anya segítségével -, benne a sok-sok jó tulajdonsággal, amik miatt csokit érdemlünk, nem virgácsot.

Na jó, néha egy-két csínytevés is becsúszik...

Én, Lili, például már nappalra majdnem teljesen szobatiszta vagyok (ezt ugye, nem csak kiskutyáknál mondják így?!), és képzeld, Adél is utánoz, mert sokszor kéri anyától, hogy a bilibe pisilhessen. Egyszer sikerült is már neki! Azt most hagyjuk, hogy anyáék azt lebegtetik a szemünk előtt, hogy rendőr-és tűzoltóállomást kapunk a Jézuskától, ha karácsonyra - nagyjából/végleg - elhagyom a pelust. Elég jók az esélyeim, és bár nagy a nyomás rajtam, jó, hogy a kistesóm is támogat, mert nagyon szeretném azt a villogós rendőrörsöt, amit kinéztem már magamnak. Szóval ha találkozol a Jézuskával, mondd neki, hogy rajta vagyok az ügyön!

Szeretném azt írni, hogy nem vagyunk válogatósak, de ez sajnos nem igaz. Én az oviban gyakran piszkálom csak az ételt, és mióta anya főz otthon ránk, azóta nem eszem túl sok levest. Adél jobban teljesít ezen a téren, így neki tégy be a cipőjébe egy kis csokit ezért, nemcsak mindent megkóstol, de úgy tűnik, mindent szeret is, még a savanyú narancsot és a fokhagymás bagettot is. Na mindegy, én inkább megvárom, amíg már anya jól főz.

Én azért kérek tőled egy nagy Kinder-tojást, mert szépen tudok rajzolni és színezni, a minap is okosan lefoglaltam vele magam, míg anya takarított, KisAdél meg aludt. Igaz, hogy mire végeztem a festéssel, és rátettem a radiátorra száradni a művem, kicsit megfolyt a festék, és még a függöny is maszatos lett, így anya azt is takaríthatta-moshatta, de nem volt nagyon mérges rám. Szerintem tetszett neki a képem. Ami a rosszalkodásokat illeti, nos, sajnos néha veszekedünk Adéllal. Igazán nem tehetek róla, hogy neki (is) mindig épp az a játék kell, ami nálam van. Pedig minden játékból vagy kettő van, vagy olyan, hogy ketten is tudnánk vele játszani. De mégsem tesszük! Először próbáljuk erőszakkal elvenni a másiktól a cuccot, aztán sírunk-kiabálunk, néha tockos is csattan bizony, és végső esetben a szüleinkhez futunk patakokban folyó könnyel, hogy tegyenek igazságot. Szóval mit gondolsz, jár ezért virgács?

Néha segítünk is anyának. Én például nagyon szeretek vele sütit sütni, mindig megengedi, hogy én mérjem ki a lisztet és az egyéb hozzávalókat a mérlegen, ilyenkor még az asztal tetején is ülhetek! Ha akarod, idén is készítünk ki neked és a manóidnak egy kis sütit és tejet, mert biztosan elfáradsz majd, amikor hozod hozzánk az ajándékokat! Adél pedig lelkesen söpör fel a sütés után, meg olyan ügyes, amikor megkavarja apáék kávéját, mielőtt innának belőle. Arra is mindig figyelmezteti őket "papucs, papucs!"-felkiáltásokkal, hogy ne mászkáljanak mezítláb a padlón. Egyébként is sokat beszél már Ada, rövidke kis mondatokban, én meg már egész nap locsogok-fecsegek, sőt, még mondókákat és az oviban tanult imákat is tudok mondani!

Szóval nagyon várunk már, kedves Mikulás, remélem, nem felejtetted el, hol lakunk. Szerintem azért mindent összevetve idén is jók voltunk Adéllal, mindenképp kitesszük a kipucolt cipőcskéket az ablakba.

Baráti üdvözlettel:
Lili és Adél

u.i. ne feledd, kérlek, hogy a téli fagyit és a zselés szaloncukrot nem szeretjük, azt nem kérünk, mandarin ellenben mázsaszám jöhet! ;)