Hogy hogyan élem meg az anyaságot? Mit is mondhatnék...

Nőnapon tudtam meg, hogy kisbabát várok, így még meg sem született és máris a feje tetejére állt a világ. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy egy új élet fogant meg bennem.

38 évesen, súlyos betegségek után, és jelenleg sem kiváló egészségi állapottal, már épp kezdtem letenni arról, hogy valaha gyermekem lesz. Mindenki azzal vigasztalt, az én egészségem a fontos, attól még élhetek teljes életet, ha nem lesz gyermekem. De minden egyes alkalommal, mikor egy gyermeket megöleltem, úgy éreztem, ezt nem lehet soha feldolgozni igazán. Amikor gyermekkarok fonták át nap mint nap a nyakam a munkahelyemen, és csilingelő hangocskák mondták, hogy: "szeretlek", "neked miért nincs kisfiad vagy kislányod"? Nos olyankor úgy éreztem, a szívem szakad meg.

Ezerszer elképzeltem, mi lenne, amikor meglátom a pozitív tesztet. Kinek szólnék először? Hogyan mondanám el?

Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy kisbabát várok. Ültem, hitetlenkedve néztem a tesztet, és nem tudtam sírjak vagy nevessek. A párom azt mondta, megtartjuk, feleségül vesz. 2 méterrel a föld felett jártam, ám másnapra valami megváltozott. A párom már nem akarta a gyermeket. "Bűnben fogant"- mondta. Nem ismerné el a rokonságom, mert házasságon kívüli. Nem tarthatjuk meg. Elveszlek és majd lesz másik.

Minden elhomályosult. Itt van bennem a legnagyobb csoda. Talán az egyetlen és utolsó lehetőség az anyaságra és meg akarnak tőle fosztani. "Nem!"- sikítottam. Nem lennék képes eldobni magamtól! De a válasz az volt, hogy egyedül úgysem tudnám eltartani. Nem szeretnék önző lenni. Egy gyermeket nemcsak megszülni kell, hanem fel is kell nevelni. Szeretetben viszont nem lenne hiánya. Az sem biztos, hogy veszélyeztetett terhesként ki tudnám hordani. De úgy gondolom, erről csak Isten dönthet.

Szóval milyen is anyának lenni? Azt gondoltam, csodálatos érzés lesz az első pillanattól kezdve. Most mégis itt ülök könnyes szemmel és összeszorult szívvel, és máris azt érzem, mintha a Föld minden terhe az én vállam nyomná. Mégis.....

Tudom, ha két kis kezecske átfogná a nyakam, és azt mondaná egy kedves kis hangocska: "SZERETLEK ANYA!", az mindenért kárpótolna.

Ha pedig elhagy a párom.... Legalább attól lenne gyermekem, akit igazán, teljes szívemből szerettem.