Életem,életünk legcsodálatosabb napja az volt amikor megszülettek a hármasikreink. De egyben ezzel a nappal beköltözött a félelem az életünkbe. A gyerekek korababaként jöttek a világra, nagyon kicsi súllyal és minden nap egy kihívás volt. Anyaként számomra ez volt a legnehezebb feldolgozni. Nem foghatóak/foghattuk meg őket,nem lehettem/lehettünk velük mindig,csak az Inkubátorból láthattam őket. Mi sajnos a férjemmel csak a jelenlétükkel és a határtalan szeretetünkkel tudtuk őket támogatni de nekik kellett megvívni a harcot a mindennapokkal. Egy gyermeknek mikor felnő lesz egy szuperhőse akiért rajongani fog,olyan akar lenni mint ő,szállni szeretne a magasba és embereket menteni. Nekem sosem volt ilyen (vissza gondolva) de ha most mondani kellene akkor nekem a gyermekeim a szuperhősök,a CSODÁK! Mindenki aki megkérdezi,hogy biztos sok gond van velük,meg hogy biztos rossz nekem...stb. Nem tudom azt mondani hogy igen ez így van,mert nem. Szerintem minden csak hozzáállás kérdése! Én elég korán,25 évesen csöppentem bele az anyaságba és rögtön három kis csöppségnek kellett anyaként megfelelnem. Eleinte nehéz volt,mert sokat izgultam értük,sírtam át napokat hogy minden rendben legyen velük. De mindezt sosem a jelenlétükben tettem. Ha velük voltam ragyogtam,mosolyogtam,énekeltem és mesét olvastam. Elmondtam nekik mikor ki történt és mi fog történni,de amikor megkaptuk őket egy kis ölelgetésre levegőt se mertem venni. Sosem gondoltam a legrosszabbra,mindig csak pozitívan előre tekintettünk. Voltak napok mikor stagnálnak,voltak mikor jobban voltak,voltak rosszabb napok is. De...mind a hárman makk egészséges gyerekek lettek. Egy hisztisebb,nekik is nehezebb nap után, mikor a szemükbe nézek akkor is azokat a csöppségeket látom akik voltak, átélem újból a napokat amiket együtt harcoltunk végig és majd ha nagyok lesznek mindent elmesélek nekik...hogy mennyire büszkék lehetnek magukra....hogy mennyire küzdöttek,harcoltak azért hogy egészségesek legyenek!Mára már hihetetlen okos és csodás 4évesek!:)