Felnőttek, és el sem tudtam képzelni, hogy ilyen lesz, hogy egyszer mintha megszűnnék anya lenni, mintha az anyaság a gondoskodásról szólna csak, a kisgyerekekről, nevelésről, meg a helyes útra terelésről. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán van-e megfelelő nevelés, hiszem, hogy a "nem felelt meg" soha nem szándékos ... ... és hiába szeretném azt érezni, hogy még szükség van rám, hogy egyengetem az útjaikat. Már kinőttek belőle. Egyik is, másik is. Megértettem. Van egy mondás: Ha van egy lányod vegyél egy széket, ha van egy fiad, adj el egy széket. Nem akarom eladni, anya akarok maradni. A lányomé is, a fiamé is. Anya, aki még adni akar, aki terelgetni akar a maga tapasztalataival, a maga bölcsességével, a maga bolondságával. Csak érezni, látni, hogy igen, minden, de minden, amit adtam, amit befektettem, az megtérül, a hasznukra válik, hogy jó anya voltam ... ... hogy megtanítottam-e őket nevetni, eleget mosolyogni, a fényt a világgal megosztani – élni? Ezt jelenti számomra anyának lenni.