"Az iskola igenis jó hely, tanulni pedig egy jó buli. Csak rajtunk múlik, hogy teszünk-e érte!"
Szeptember elseje Magyarországon a tanévkezdés napja. Mindenki másképp reagálja ezt le, másként éli meg. Aznap szerte a városban fura durrogásokat lehetett hallani: a szülők örömükben pezsgőt bontottak, hogy 2,5 hónap után újra le lesz foglalva a drága csemetéjük, ők pedig kicsit lazíthatnak. A diákok pedig ezt a napot legszívesebben nemzeti gyásznappá nyilvánítanák, annyira nem örülnek a sulikezdésnek. Na, jó, azért ez alól is vannak kivételek, de az ősz szemmel látható jele a fákról lehulló színes levelek mellett a hajnali hűvösben, félig csukott szemmel, szomorúan bandukoló gyereksereg.
És ezzel nincsenek sokkal másképpen tanárok sem. Bár én azért bevallom, kicsit vártam a tanévkezdést, hiányoztak már a srácok, a pörgés. Mert ilyenkor teljesen megváltozik az életünk, a 1,5 hónap nyugalom után hirtelen fel kell venni egy magas fordulatszámot, ami eleinte nagyon nehéz. Nem könnyű felkelni, nem könnyű bemenni az első napokban. Aztán persze fokozatosan belerázódik az ember, felveszi a fonalat és nekiáll a tervei megvalósításának. Mert abból akad bőven, hisz úgy sokkal egyszerűbb elkezdeni egy évet, ha van sok cél, ami megvalósításra vár a következő 10 hónapban.