„Nem az iskolának tanulsz édes fiam, hanem magadnak!”
2017.10.02.
Erika Csupa szív magazin
Minden anya egy szuperhős. Sokkal több erő rejlik bennünk, mint azt gondolnánk magunkról.

Nincs az az odaadó szülő, aki félvállról venné, hányast hoz haza a gyereke az iskolából. Még ha nagyon felvilágosult is, és tudja, hogy nem a jegyek határozzák meg, mi lakik a gyerek fejében (és lelkében), akkor is aggódva figyeli azt, ha a gyereke egyre romló jegyekkel jön haza. Még ha tudjuk is, hogy sokszor a kapott jegy köszönőviszonyban sincs a gyerek tudásával, akkor is a szívünkhöz kapunk egy-egy becsúszott rossz jegy láttán. Egyszerűen így vagyunk szocializálva, a saját, iskolában eltöltött 12-18 évünk alatt folyamatosan osztályoztak bennünket.

Pedig kismillió oka lehet annak, hogy miért hoz haza rossz jegyet a szemünk fénye: nem figyelt, elfáradt, fájt valamije, szerelmes, trehány volt, félreértette a feladatot, lázad stb. Miközben lehet (persze korántsem biztos!) hogy egyébként az anyagot a gyerek tudja.

Akkor hát rossz ez az egész osztályzási rendszer?

Az az érdekes a helyzetben, hogy a legfrissebb tanulással kapcsolatos kutatások kimutatták, hogy a hatékony tanulás egyik fontos eleme, ha folyamatos visszajelzést kapunk arról, éppen hol állunk a tanulás folyamatában. Kiválóan tudunk mindent, vagy épp jól, esetleg közepesen vagy épp, hogy elég, a tudásunk? De hát nem erről szól az osztályzás?

Sajnos nem. Az osztályzás lényege az lenne, hogy a fejlődés érdekében visszajelzést kapjon a diák arról, éppen hol áll a folyamatban. Az állandóan változó intenzitású fejlődésben. A jegyeknek nem betonból öntött skatulyának vagy önbeteljesítő jóslatnak kéne lenniük (én hülye vagyok matekból, csak kettesre tudom). Ha rossz jegyet kap a diák, nem az a megfelelő eljárás, ha elszégyelli magát, szőnyeg alá söpri a dolgot, fél otthon elmondani, és társai -  hanem hogy levonja a megfelelő következtetéseket, hogy legközelebb jobban tudjon teljesíteni. De ezt az eljárást meg kell nekik tanítani, senki nem úgy jön a világra, hogy ezzel tisztában van.

Sajnos az iskolákban a diákok sokszor nem kapják meg a „használati utasítást”, hogy mire is szolgál a jegy és mit is kezdjen vele a diák.

És itt jön képe a család. A család ereje és figyelme.
 

Mert én, anyaként elmondhatom a gyerekemnek, hogy a jegy csak egy tükör, ami megmutatja, min kell még javítania és mi az, ami jól megy már. A tanulás egy folyamat, amiben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. A jegyek pedig megmutatják, éppen hol állsz ezen az úton. Ne hagyd, hogy negatívan befolyásoljanak, inkább tájékozódj belőlük és használd föl a saját fejlődésed érdekében.

Persze a gyerek életkorától is függ, hogyan beszélget az ember erről az egészről, de szerintem már az egészen kicsiknél is lehet erről diskurálni.

Az ilyen kötetlen, szeretetteljes beszélgetés messze túlmutat a „Nem az iskolának tanulsz fiam, hanem magadnak!” mondaton.

Persze ez több időt és energiát követel a szülőtől, mint letudni a fenti mondattal, és hát valljuk be őszintén, ebből a kettőből van szinte a legkevesebb manapság egy anyának.

Mégis azt gondolom, ha valamire megéri időt és energiát áldozni, az ezeknek az alapoknak a lerakása sok kötetlen beszélgetés során. Még akkor is, ha közben hegyekben áll a mosatlan, és a vacsora elkészítéséhez még hozzá sem láttál. Inkább egyetek egy órával később, de legyen tisztában a gyerek azzal, mire szolgál valóban az osztályzás az ő életében.

 
Hozzászólások