Nincs az az odaadó szülő, aki félvállról venné, hányast hoz haza a gyereke az iskolából. Még ha nagyon felvilágosult is, és tudja, hogy nem a jegyek határozzák meg, mi lakik a gyerek fejében (és lelkében), akkor is aggódva figyeli azt, ha a gyereke egyre romló jegyekkel jön haza. Még ha tudjuk is, hogy sokszor a kapott jegy köszönőviszonyban sincs a gyerek tudásával, akkor is a szívünkhöz kapunk egy-egy becsúszott rossz jegy láttán. Egyszerűen így vagyunk szocializálva, a saját, iskolában eltöltött 12-18 évünk alatt folyamatosan osztályoztak bennünket.
Pedig kismillió oka lehet annak, hogy miért hoz haza rossz jegyet a szemünk fénye: nem figyelt, elfáradt, fájt valamije, szerelmes, trehány volt, félreértette a feladatot, lázad stb. Miközben lehet (persze korántsem biztos!) hogy egyébként az anyagot a gyerek tudja.
Akkor hát rossz ez az egész osztályzási rendszer?
Az az érdekes a helyzetben, hogy a legfrissebb tanulással kapcsolatos kutatások kimutatták, hogy a hatékony tanulás egyik fontos eleme, ha folyamatos visszajelzést kapunk arról, éppen hol állunk a tanulás folyamatában. Kiválóan tudunk mindent, vagy épp jól, esetleg közepesen vagy épp, hogy elég, a tudásunk? De hát nem erről szól az osztályzás?
Sajnos nem. Az osztályzás lényege az lenne, hogy a fejlődés érdekében visszajelzést kapjon a diák arról, éppen hol áll a folyamatban. Az állandóan változó intenzitású fejlődésben. A jegyeknek nem betonból öntött skatulyának vagy önbeteljesítő jóslatnak kéne lenniük (én hülye vagyok matekból, csak kettesre tudom). Ha rossz jegyet kap a diák, nem az a megfelelő eljárás, ha elszégyelli magát, szőnyeg alá söpri a dolgot, fél otthon elmondani, és társai - hanem hogy levonja a megfelelő következtetéseket, hogy legközelebb jobban tudjon teljesíteni. De ezt az eljárást meg kell nekik tanítani, senki nem úgy jön a világra, hogy ezzel tisztában van.
Sajnos az iskolákban a diákok sokszor nem kapják meg a „használati utasítást”, hogy mire is szolgál a jegy és mit is kezdjen vele a diák.
És itt jön képe a család. A család ereje és figyelme.
Mert én, anyaként elmondhatom a gyerekemnek, hogy a jegy csak egy tükör, ami megmutatja, min kell még javítania és mi az, ami jól megy már. A tanulás egy folyamat, amiben vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. A jegyek pedig megmutatják, éppen hol állsz ezen az úton. Ne hagyd, hogy negatívan befolyásoljanak, inkább tájékozódj belőlük és használd föl a saját fejlődésed érdekében.
Persze a gyerek életkorától is függ, hogyan beszélget az ember erről az egészről, de szerintem már az egészen kicsiknél is lehet erről diskurálni.
Az ilyen kötetlen, szeretetteljes beszélgetés messze túlmutat a „Nem az iskolának tanulsz fiam, hanem magadnak!” mondaton.
Persze ez több időt és energiát követel a szülőtől, mint letudni a fenti mondattal, és hát valljuk be őszintén, ebből a kettőből van szinte a legkevesebb manapság egy anyának.
Mégis azt gondolom, ha valamire megéri időt és energiát áldozni, az ezeknek az alapoknak a lerakása sok kötetlen beszélgetés során. Még akkor is, ha közben hegyekben áll a mosatlan, és a vacsora elkészítéséhez még hozzá sem láttál. Inkább egyetek egy órával később, de legyen tisztában a gyerek azzal, mire szolgál valóban az osztályzás az ő életében.
Figyelem!
Észrevettük, hogy elavult böngészőt használsz, ezért a felhasználói élmény javításához javasoljuk, hogy töltsd le ide kattintva a Google Chrome, vagy ide kattintva a Firefox lejújabb verzióját.