​Halló szülők, egyre digitálisabb a gyerek?
2017.04.28.
Borcsa Fiala Borcsa
Újságíró és szerkesztő a wmn.hu magazinnál, két kamasz anyukája, egy kutya tulajdona, habzsidőzsi, futóbolond, író, két, de lassan három könyv szerzője, szobanövénygyilkos, nagymamagénekkel is rendelkező palacsintaágyú, szavak szerelmese és széttördelhetetlen barokkos körmondatok lelkes gyártója (az olvasószerkesztője nem kis bánatára).
Jópár évvel ezelőtt futótűzként körbejárta az internetet egy fotó. A képen egy világhírű festmény előtt gubbaszt egy szekérderéknyi fiatal, mind egy szálig nyakig elmerülve a telefonjukban. A kép alatt persze özönlöttek a helytelenítő kommentek, a bezzegazénkorombázások, a digitális generáció vérbe lehúzása. Szemmel láthatólag senkinek sem jutott eszébe, hogy a diákok talán épp a neten néznek utána az adott festőnek, a korrajznak, a stílusnak, bárminek.
 
Valóban megnehezíti a szülők helyzetét, hogy nem tudjuk, mit engedjünk, mit tiltsunk, mennyi időt szabhatunk ki a kütyüket nyomkorászó gyerekeinknek.

Hiszen az erre való iránymutatásokat nem örökölhettük a szüleinktől, a mi kölkeink az első olyan generáció, aki már ebben nő fel.
Mindamellett a modern technika kikerülhetetlen, baromság lenne struccpolitikát alkalmazni, teljesen eltiltani a netezéstől az utódainkat, és gigantikus demagógia azt állítani, hogy a gépekkel a srácok elveszítik a gyerekkorukat. (A helyzet azon pikantériájáról nem is beszélve, hogy a felnőtt, aki épp megosztja a fent említett képet, minden bizonnyal nem épp a csemetéjével töltött közös kertészkedést szakította félbe egy kis Facebookozással, hanem maga is előszeretettel lóg a szeren. Avagy a neten.)
 
Amellett pedig a netezésnek vannak egészen határozott előnyei. A közösségi oldalaknak, számítógépes játékoknak, vlogoknak és blogoknak köszönhetően a gyerekek messze jobban beszélnek angolul már tizenévesen, ráadásul praktikusan ingyen. Hihetetlen gyorsan alkalmazkodnak új helyzetekhez, tizedannyi idő alatt megtanulnak kezelni egy-egy frissebb rendszert, új alkalmazást, vagy bármilyen kütyüt.
 
Úgyhogy én amondó vagyok, legyen naponta eleje és vége a számítógépezésnek, legyenek lefektetve a szabályok, mit és meddig lehet csinálni. És nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is. Ne az legyen, hogy miután kicsavartad a kezéből az iPadjét és kizavartad a friss levegőre fára mászni, te boldogan visszahanyatlasz a kanapéra még egy kicsit Facebookozni.
 
Egyébként meg élek a gyanúperrel, hogy azok a felnőttek, akik széles mellkassal hőzöngtek a ’mai fiatalok’ számítógéphasználási szokásain, valójában csak mélységesen irigyek és féltékenyek. És teljesen igazuk is van! Őszintén, engem is majd megevett a sárga irigység a múltkor, amikor a lányom az Adrian Mole írójáról, Sue Townsendről faggatott. Az én gyerekkoromban a megfelelő infó beszerzéséhez fel kellett volna öltöznöm, a busszal elbumlizni a könyvtárba, ahol talán(!) találtam volna pár avítt információt. Most meg? Pizsiben levágtuk magunk a gép mellé, és két perc múlva már minden fontosabb életrajzi adat a kezünkben volt. A tudás szélesítésének ez a hatékonysága csodálatos dolog. Kár morogni miatta.
 
 
Hozzászólások