Mindjárt.

A gyerekeim előszeretettel használják ezt a szót. Mondjuk százszor egy nap. De az is lehet, hogy többször. Ennek ellenére, az a gyanúm, nincsenek teljesen tisztában a jelentésével. Vagy nagyon is tudják, mit jelent, ennek ellenére a szituációk elég széles spektrumán használják.

Mondjuk szólok nekik, hogy tegyék már le a tabletet, fejezzék be a játékot. Mindjárt. Majd, mintha mi sem történt volna, játszanak tovább.

Vagy hívom őket vacsorázni. Mindjárt. És maradnak a kertben, zajlik tovább a vérre menő focimeccs.

Reggeli készülődés közben: vedd már a cipődet, elkésünk! Mindjárt- jön a válasz, majd elkezd válogatni a peonzák közül, hogy ma épp melyiket vigye be.

Kiviszed a szemetet, kisfiam? Mindjárt.

Leülsz végre megcsinálni a házidat? Mindjárt.

Indulhatunk már haza a játszótérről? Mindjárt.

Kapcsold le a villanyt, késő van, aludnod kéne! Mindjárt.

Kelj már ki az ágyból, hasadra süt a nap! Mindjárt.



Ha rákérdezek, mégis pontosan mennyi az a mindjárt, olyan válaszokat kapok, hogy „tudod anya, nem sokára, csak még egy kis idő.” De látom a szemükben, hogy ott bent a kis kobakjukban 30-40 percnél kevesebb idő szóba sem jöhet. Sőt, az is megvillan ott bent „Hátha anya addig elfelejti, amit kért”.

Mondjuk, amikor a relatív szó értelmére egyszer rákérdeztek, elég volt csak visszautalnom arra, amikor ők kértek valamit, és én azt válaszoltam: mindjárt.

Merthogy ebben az esetben a mindjárt a másfél perces időintervallumot nem lépheti át. Akkor most-rögtön-azonnal kell, hogy megtörténjen számukra a kívánt dolog.

Nem tudom, mikor fog kiegyenlítődni a két mindjárt jelentése, amikor ők is annyi idő alatt teszik meg, amit én kérek, amennyi idő alatt elvárják, hogy én is reagáljak. Biztosan eljön ez az idő is. De mikor?
Hát, mindjárt.