A negyedik gyerekem születése után két évvel is fel tudom venni azt a nadrágomat, amit még a gyerekek előtti időkben vettem. Tudom, most sok nő zsebében kinyílik a bicska, de higgyétek el, én ezt főként a jó genetikának köszönhetem, ugyanúgy nem tehetek róla, mint hogy kék szemem van. Alapvetően egészséges életet élek, de sokan közületek legalább így, ha nem “ígyebbül” éltek, mégis kúsznak föl a kilók. Ahogy anyukám szokta mondani, van, aki sarokházat örököl, és van, aki jó géneket.

Viszont van egy pont, amikor ez éppen hogy hátrány is lehet. Merthogy a nők 99%-a azért kezd el a gyerekek születése után tornázni, mozogni, hogy a megváltozott külsőjét minél közelebb hozza a régi, gyerektelen külsőjéhez. Mindeközben azokon segítenek, ami a tükörben nem látszik: ami odabent van, és nagyon-nagyon fontos figyelni rá.

A terhesség, maga a szülés, és az utána következő sok év rettentően igénybe veszi a testünket. A csontozatunkat, az izmainkat, a vitaminellátást, a vízháztartást, a (rejtett) energiakészleteket, a vérkeringést, a szívet, az emésztést – tényleg mindent. A legtöbbször pedig nem adjuk vissza a testünknek azt a sok energiát, amit kapunk tőle. Hogy mire is gondolok pontosan?

A gyerekek előtt sokat mozogtam, sportoltam, ezért az izmaim feszesek voltak, a szívem edzett. Most úgy érzem magam, mint akinek a szíve épphogy csak az alapjáraton működik. Nem is emlékszem, mikor pörgettem fel úgy igazán, hogy lihegnem kelljen. Miközben persze tök fáradt vagyok az egész napos gyerekek utáni futkosás miatt, de az a fáradtság nem ugyanaz a fáradtság.


Ami pedig nem jó. Nagyon nem jó. Mert semmit nem lehet büntetlenül kihasználni. Az ilyen bizony mindig visszaüt. Lehet, hogy nem most, hiszen most az erőm teljében vagyok, van mindig teendő, visz a lendület. De később majd szépen lassan bukkanhatnak föl a nyavalyák, és sajnos sok esetben, akkor már késő lesz megállítani őket. Pedig azok a nyavalyák most kezdődnek el.

Becsapós dolog ez, mert aki több-kevesebb extra kilót fölszedett a gyerekek után, lehet, hogy előbb nekiáll edzeni, tornázni, mint az olyan, mint én, akit a tükör nem kényszerít rá a mozgásra. Pedig a cél ugyanaz kéne, hogy legyen: most kell megalapozni az időskori egészséges és erős testünket, hogy valóban teljes és élvezetes életet élhessünk. Én nem akarok gyógyszertárba járó nénike lenni, aki reggelente marokszámra eszi a piruláit. Ehhez pedig most kell tennem valamit. Ehhez pedig nekem kell tennem valamit.


Másodsorban, hogy megszervezem, mikor és hogyan tudok mozogni. Ha kell, beírom a naptáramba, edzőpartnert, szakembert kerítek hozzá, vagy bármi más külső tényezőt vonok be, de megoldást találok rá.
Végül pedig kifogásokat nem keresve, kitartóan és céltudatosan mozgok. Hogy a testem visszanyerje a fittségét, a rugalmasságát, és az edzettségét. (Ja, és mellékhatásként a külsőm is megszépül ezzel együtt.)
Megjegyzés: ezt a cikket legalább annyira írtam saját magam unszolására, mint nektek. Remélem, van, akinek segítettem vele.