A tökéletes én-időm: a sport
2017.04.30.
Leila NyomjadAnya
A sport (és a vasalás) elhozza a világbékét!"
Akkor jöttem rá, hogy mekkora kincs az, hogy az ember sportolhat, mikor az első terhességem elején eltiltottak a mozgástól. Félidőig mást sem csinálhattam, csak feküdtem... és ettem, és feküdtem, és ettem, és feküdtem.

Amikor megkaptam az áment a sportolásra, okosan, fokozatosan, de hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a – lehetőségekhez mérten elég intenzív - terhestornába, és a szülést megelőző napokig abba sem hagytam. No, nem a kilók miatt, az sosem érdekelt igazán, hanem a mozgás öröme. Egyébként a konstans farkasétvágynak köszönhetően a heti 4-5 edzés mellett is tizenpár kiló csúszott fel rám, de kitérdekel.

Kislányom születése utáni hat hetes kontroll másnapján már az edzőteremben toporogtunk baba-mama tornán. No nem azért, mert én most hirtelen álomtestet akartam volna magamnak visszavarázsolni, hanem azért, mert sportolni jó! Egy jót edzeni mindig jó! Kikapcsol. Jót tesz testnek és léleknek is. Az, hogy nem mellékesen izmosabb, csinosabb, erősebb, fittebb leszel tőle, az természetesen nem hátrány:)

Kisfiam idén januárban bújt a világra – bevallom, most kicsit lightosabban kezdtem a visszatérést. Az előző szülésem óta eltelt 21 hónap alatt sokat okosodtam, például szétnyílt hasizom és gátizomtorna témában (szerencsére már egyre több helyen felhívják ezek fontosságára a figyelmet), így az intenzív tornát fokozatosan bevezetve, két hónappal később; a gátizomtornát viszont rögtön a szülés utáni napokban elkezdtem.

Érdekes egyébként. A kórházban, a szobánkhoz tartozó fürdőben hatalmas tükör volt; nem igazán tudtál nem belenézni. Álltam ott zuhanyzás után, néztem magamat, barátkoztam az új testemmel, a hirtelen csöppnek tűnő, viccesen hullámzó hasammal, ami reggel még egy titokzatos kis élet otthona, mindene volt. A löttyedt bőrrel, aminek nem volt ideje még visszahúzódni. Álltam a tükör előtt, és rájöttem, hogy soha nem láttam még ilyen szépnek magamat.

Belenéztem a tükörbe és nem a puhaságot láttam, hanem emberfeletti erőt. Nem löttyedtséget, hanem hősiességet. Nem szégyelltem, ahogy épp kinézek, hanem elmondhatatlan büszkeség fogott el. Tiszteltem. Felnéztem rá.

És pont azért, mert tisztelem a testem, tartozom neki annyival, hogy megbecsülöm és ezután is figyelek rá. Szülés után először megadom neki a pihenőt, amire szüksége van. Ez lehet fél év, lehet hat hét – kinek mennyi. Ezt mindenki maga érzi. De a pihenő után igenis felállok, és törődök vele. Figyelek a táplálkozásra. Figyelek az egészségemre. Elkezdek mozogni. Akár csak sétálni, sokat, többet. Futni.

Sportolni bármit. Ha van segítséged: néha szökj el egy-egy edzésre gyerek nélkül. (A legjobb én-idő!) Ha nincs, akkor menj baba-mama tornára velük együtt. Amikor nem jutsz el, akkor nyomd youtube videókra esténként vagy alvásidőben. Szánd rá magad, és fogj neki el. Nem holnap, nem hétfőn. MA!
Hidd el, csak elkezdeni nehéz.

És egy nagyon fontos dolog: ne sanyargatva, ne elégedetlenkedve, hanem szeretettel tedd. Hálásan, hiszen emberfeletti, amit véghez vitt. És ne azért csináld, hogy bombanő legyél szülés után két héttel, vagy, mert jobban tetszik, hogy kevesebbet mutat a mérleg. Csináld azért, hogy jobban érezd magad a bőrödben.


 
Hozzászólások