Sárkányölő Anya
2017.03.27.
Soha nem értettem azokat az embereket, akik nem szeretik a telet. Hiszen az élet olyan szép, legyen az tél vagy nyár, jó program mindig van éppen elég, annak, aki keres. Gondoltam legalábbis én naivan, gyermektelen létem könnyű habjai közt lebegve, azon morfondírozva a ceruzám végét rágcsálva, koncertre menjek-e aznap este, vagy éppen csak úgy iszogatni a barátokkal, bár végül is a kettő szinte ugyanaz. Akkor még nem sejtettem, hogy családunk legnagyobb ünnepe a Karácsony és a Húsvét után a tavaszi óraátállítás lesz, bár akkor még családom sem volt ugyebár. Mostanra van egy férjem és két csodás gyerekem. Az idősebbik egy közel három éves legényke, akibe annyi élet szorult, mint hat másikba, és egy 8 hónapos kislány, aki még csak most bontogatja a szárnyait bátyja örökös szekírozásának közepette, de az már most látszik, hogy Ő se fog egy percnél tovább az ölemben üldögélni, száraz kiflicsücsköt szopogatva. Az efféle gyerekeket MUSZÁJ kivinni a levegőre, máskülönben mi is és a lakás berendezése is áldozatul esünk az unalom szülte ördögi ötleteknek, amik egy ilyen korú gyermek fejéből játszi könnyedséggel ugrálnak ki, gyors és követhetetlen egymásutánban...Arról nem is beszélve, hogy a leányka fél éves koráig csak odakint, hordozóban volt hajlandó aludni. Szóval nincs kecmec, menni kell, ha tél, ha nyár, ha szél, ha sár. Márpedig az idei tél hideg volt, nagyon hideg. Ami még a délelőtti séta során elviselhető, mert legalább fent van a Nap az égen, és világos van. De délután már nem csak fagy van, hanem sötét is. Szóval, fel van adva a lecke. Az első, legnehezebb feladat télen, az öltöztetés ugyebár. Ez legkevesebb 126 lépésből áll két gyerek esetén, azaz egy valamirevaló anya fejében, amikor ennek nekiáll, egy komplett haditerv, pontos stratégiai vázlat kell legyen, mit mi után csináljon, persze őrült gyorsasággal, hogy ne ordítsa végig ezt a (pelenkázásokkal, szoptatással együtt) közel egy órás műveletet mindkét gyerek egyszerre, amit indulásnak nevezünk. Ez még akkor se lenne egyszerű, ha a gyerekek szeretnének öltözni, de tudvalevő, hogy minden gyerek UTÁL öltözni ebben a korban. Mielőtt megtanul a gyerek járni, bizonyos szempontból szerencsésebb a helyzet, mert egy helyben fekszik, amíg az izzadtságában úszó anyuka próbálja ráadni a 28. réteget is vadul bocibocitarkázva, mintha hallana is belőle valamit az a szegény üvöltő csöpp. Igen ám, de ha végzett a könnyebbikkel, akkor kösse föl a gatyáját, mert akkor jön a dackorszak teljében virító nagyobbik, aki minden egyes ruhadarab feladását megpróbálja vidám fogócskává, bújócskává varázsolni, hogy kissé élvezetesebbé tegye a szürke tényt, hogy épp rá is rá akarnak erőszakolni egy tucat ruhát, pláne, hogy szerinte kabátot és sapkát hordani télen amúgy is teljesen értelmetlen dolog. Szóval miközben teljes harci díszben, azaz nyakig téli kabátban, egy -jó esetben már alvó, szintén beöltözött babával a háti hordozódban-, próbálsz előcsalogatni egy szinte csupasz 3 évest a konyhaasztal alól/szennyestartóból/ruhásszekrényből, aki huncutul mosolyogva kérdezgeti, hogy: "Anya! Elkapsz?", akkor szívesen ledöntenél egy konyakot, persze csak ha nem szoptatnál. No de ugorjuk át a következő negyed órát, ami a további öltözést illeti, és vegyük úgy, hogy sikerült elindulni, és kilépünk az utcára. A sötétbe, a mínusz 5-be. Emberek sehol. Mit is csinálna ilyenkor épeszű ember az utcán ugyebár. Veszprémben amúgy sem hömpölyögnek tömegek, ilyenkor meg aztán senki. Szóval ott állunk, az egyik gyerek szerencsére alszik, a másik szinte mozgásképtelenül - a kicsi testét szkafanderként megbénító vastag téli ruhákban- áll és vár. Lényegében akár a Holdon is lehetnénk, nincs sok különbség. Állunk és ki kell találni valami jó mókát a következő két órára (délelőtt három), hogy mégiscsak jól teljen a gyerekkor, és ne a Bogyó és Babóca végtelenített verzióját nézzék decembertől márciusig. És akkor mély levegő,és megelevenedik az utca, tele lesz sárkányokkal, akiket lemészárolunk (ha netalán mégis csak arra vetődik valaki, ebből annyit lát, hogy ide-oda szaladgálva a sötétben botokkal fatörzseket ütögetünk bőszen, miközben azt kiabáljuk, hogy "Támadás!!" meg hogy "Nosza kardom, rajta hát, vágd le a nyakát!!!"). Utána pockokra vadászó sasmadarak leszünk, aztán kukacokat kereső harkályok, török basák, huszárok, embereket ijesztegető szörnyetegek, és szépen lassan (nagyon lassan) elérkezik a tavasz, lekerülnek a kabátok, tovább süt a Nap, és újra emberekké változunk, akik a játszótéren afféle hétköznapi és unalmas dolgokat művelnek, mint homokozás, hintázás és csúzdázás...
Hozzászólások