"Örülök, hogy megismertelek, Csenge"
2017.03.26.
A mi történetünk fél éve kezdődött. Egy új élet, egy újdonsült Anya, egy új család kezdete. A 2017-es év nekünk az első baba első éve, tele aggódással, kétellyel, boldogsággal, szeretettel, izgalommal, feszültséggel, játékokkal, pelenkák tömegével, popsi krémmel a hajban. Izgalmas és élmény dús fél év volt, mindennap tanul valami újat, ő is, mi is. Szerencsére a kitűzött célt elértük, Csenge baba boldog és egészséges, Apának rendben van az idegrendszere, két nő mellett, Anya pedig túlélte. Igen, én a túlélésre játszottam, az elsőszülöttem életben tartása mellett, túléljem a nehéz napokat, néha kávé nélkül. De eljött végre a jó idő és előmászhattunk hosszabb időre a lakásból. Utólag belátom vétettem egy nagy hibát, hosszú idő kihagyás után, fokozatosan kellett volna az emberek közé mennem, ugyanis úgy néztem rájuk, mint az ufókra. A sok frissen mosott-vasalt hajú, csinos, jól öltözött, üde hölgy látványa megrémített. Én már annak örültem, hogy a hajam össze van fogva, (így nem tudja húzni a kisasszony) indulás előtt pedig a ruhámra nem került pisi, kaki, nyál vagy krém folt. Így tehát útnak indultunk Csenge babával a járgányában (babakocsiban), kitéve magunkat az ismerős (sokszor ismeretlen) garmadának, akik az út másik oldaláról is átszaladnak, hogy meglessék a csöppséget. A kötelező „Jaj, de nagy már” után, de aranyos, de szép, de jó baba hangzik el, egészen addig, míg Csenge, a jó baba, észre nem veszi, hogy bizony a kocsi áll. Ekkor az én okos és szépséges (mint mindenkié) lánykám, bemutatja az ő önálló vasakaratát, és bizony a járgányában csak úgy lobog a takaró a lábától és a csapkodástól, megmutatkozik a hangja némi könny nélküli sírás formájában, ilyenkor általában az ismerős halkan felszisszen és ennyit mer mondani: „Ssszhhh örülök, hogy megismertelek, Csenge” Aztán, amint a járgány lendületbe jött Csenge baba ismét a nyugalom szigetére lép.:) Tapasztalatból ugyan még van hiány, de azokból a történetekből, amik a legrosszabb napokon is mosolyt csalnak az arcomra, amiktől érzem, hogy élünk, azokból bizony nincs.
Hozzászólások