Ha címerállata lenne az anyáknak, az enyém biztosan a majom lenne. Egyrészt úgy zabálom a banánt, mint akinek kötelező. Másrészt hajlamos vagyok idétlenkedni akkor is, amikor a helyzet kicsivel több komolyságot kívánna meg. Harmadrészt pedig csak rá kell nézni a gyerekeimre, nem kétséges a faji hovatartozás. Kettőt meg nem cserélhettek el a kórházban. A kicsi tizenegy hónapos, és csak azért használok hordozókendőt a cipeléséhez, mert a hátszőrzetem meglehetősen fejletlen, a hajamba pedig inkább nem hagyom kapaszkodni. Amúgy simán rajtam maradna, ragaszkodó egy jószág, beépített moncsicsi-karjai vannak. Ha éppen nem cipelem, magától is felragad a lábszáramra, és közben visít. Hangulatos így mosógépet pakolni, de tapasztalatból tudom, hogy ez után majd az “én bepakolok, ő közben kipakol” időszak jön, ami más szempontból ugyan, de semmivel sem kevésbé idegőrlő. Az evése katasztrofális, feltéve, hogy emberi ételt adok neki, mert a természetben fellelhető terméseket, virágokat és bogyókat előszeretettel fogyasztja. A feneke rendszerint piros, ami lehet ugyan fogzástól is, de érzésem szerint mégis inkább a majomság lesz a ludas. Túl sok az egybeesés. Beszéd helyett leginkább morog és dladlázik. A legkomolyabb dolog, amit eddig mondott, a “tekojdi bájbince” volt. Az online nyelvfelismerő szerint magyar, de biztosan téves az infó, a magyar ugyanis nekem anyanyelvem, és az én anyám nem beszél így. A majmokból inkább kinézem. A bátyja négyéves, és ha már a majom a téma, ő sem esett messze a családfától. Előbb fog lábbal enni, mint késsel és villával. A fára mászás is egészen jól megy neki, főleg felfé. Azért eddig még mindig lejött, akármilyen magasra mászott. Néha ugyan fejjel előre, de ez részletkérdés. Utánzásban teljesen profi, főleg ha a kicsi viselt dolgairól van szó, mint például megnyalni a papucs talpát, szájba venni a saját lábát, ledobálni az asztalról az ételt, anyára mászni, vagy csak szimplán nyáladzani brümmögve. Múltkor el akartam vinni őket majomnézőbe az egyik erre hitelesített intézménybe, de végül lemondtam. Megijedtem, mi van, ha véletlenül hárommal jövök haza, és aztán nem jövök rá, melyiket kell visszavinni? Három már egy kicsit sok lenne, kettőre vagyok kalibrálva, őket még tudom kezelni. Igaz, néha a megbolondulás határán billegek. Mi hoz vissza ilyenkor? Változó. Van, amikor fél marék magnézium és halolaj kapszula segít. Olykor a jó öreg képzelőerőt használom (“én most a dzsungelben hintázom egy liánon, ti pedig egy-egy fürt banán vagytok a karomra fűzve”). Néha pedig egy végtelenítve énekelt dal a legjobb nyugtató. De a leghatásosabb módszerem az, hogy észreveszem az anyaságban megbújó mindennapi burleszkeket, és remekül szórakozom rajtuk.