Milyen 2017-ben anyának lenni?

Erre a kérdésre nem tudom a választ….

Csak azt, hogy nekem milyen anyának lenni…tegnap , ma , holnap… kicsit időtlenül (idétlenül? idomtalanul? izomtalanul? Na jó, ez utóbbi nem lehet igaz, hiszen minden anya izompacsirta…)

Még soha nem írtam blogot… sem blogszerűséget…sem blogságot….sem szerűséget…. De annyian csinálják, gondolom, nem lehet nehéz.

Vagy mégis? Írni a családról? (Huh, veszélyes vizek…) Na persze, beszélni beszéltem már rengeteget a gyerekekről. Sőt! volt az az időszak (szerintem minden anya életében van ilyen ), amikor az ember semmi másról nem tud beszélni, csak Róla, Róluk. Nem beszélve az örökös fényképmutogatásról…

Most viszont mégsem az én gyekeim jutottak eszembe, hanem egy jelenet az Állj, vagy lövök című filmből, amikor Stallone anyukája a fiacskája gyemekkori ( olykor meztelen ) fotóit mutogatja…Mit érez közben a felnőtt „kicsi”… Szóval ilyen anyuka azért nem akarok lenni…

Épp ezért most azonnal átvillant a fejemen az gondolat, hogy vajon mit gondolnak az én kiskamasz gyerekeim, ha „ kiteregetem a családi titkokat”? Ha fényképpel illusztrálom a történéseket? Ez nem csak az én dilemmám, hanem a közösségi oldalak egyik nagy kérdése is…Ma cuki a kicsi - lájkoljátok! Ha pedig felnő a gyerek, lehet, hogy beperli a szülőt. Mert ami ma egy édes fotó, az 15-20 év múlva lehet egy kínos kép a múltból…. S egyáltalán, meg tudjuk tanítani mi arra a gyerekünket, hogy ő maga is válogassa meg, hogy mit tesz fel magáról? (egy biztos: nem szülei képeit posztolja a saját szelfijei helyett…)

Remélem, bizakodok, hogy hogy eddig nem rontottam semmit se el, és csak olyan képek kerülnek fel a közösségi hálóra, amelyek bármikor vállalhatók (lesznek). Mert ami egyszer oda felkerül... Nos akkor az első kép... legyen egy amolyan hoztam is meg nem is...Nemrég bowlingozni voltunk, akkor készült ez a közös kép a lányommal. Hogy melyik vagyok én és melyik ő? Huh! Ennél aranyosabb kérdést... köszönöm, hogy szinte összekevertek bennünket.