Elnézőnek lenni a fölnőttek iránt*
2017.03.23.
Itt a vége, fuss el véle. Nem, nincs több mese most, de szeretnék még mondani valamit, jó? Lámpa le! Ó, a Szundi maci! Elfelejtettem, de persze hozom, itt van, még egy kicsit nézelődött a fürdőben. Jaj a felejtés, sok zűrt tud okozni! Tudod, ma nem úgy sikerült​ az óvodába érkezés ahogy elképzeltem vagy szerettem volna. Ma reggel nem voltam sem türelmes, sem kedves veled, azt hiszem elfelejtettem mennyire nagyon szeretlek, igaz csak pár percre, de... Igazán sajnálom, tudod a türelem nem csak úgy van, hogy mindig van. Időnként elmúlik, megszűnik, megszökik, elszalad, én meg ott maradtam ma türelem nélkül... Néha neked is elillan a türelmed, ugye? Mondjuk amikor várni kell, vagy emlékszel, tegnap, amikor nem sikerült a matricát szétnyitni, és próbáltad, próbáltad, aztán összegyűrted? Szóval reggel türelmetlen voltam. És ugye éppen elfelejtettem, hogy mennyire szeretlek, és hát te sem könnyítetted meg a helyzetet, úgy értem nem viselkedtél valami szépen, és úgy éreztem, nincs más választásom, mint felkapni téged és bevinni az oviba, és lekapkodni rólad a ruhákat, és már bánom, hogy szinte letéptem a kabátodat és a cápakesztyűdet, és csak akkor jutott eszembe, hogy mennyire nagyon szeretlek, amikor sírtál, de akkor már rendesen el volt rontva a reggel, hiába adtam vissza a kesztyűidet, a feketét, meg a cápásat, mert felemásan a tuti 10 fokos melegben meg különösképp, a két cápa csak összeveszne, nem igaz? És hidd el, egész nap szomorú voltam amiért így alakult, sokat gondoltam rád, és hogy nem lehettem büszke rád sem, de magamra meg pláne nem, pedig szeretem amikor büszke lehetek... Mondjuk szombaton nagyon is büszke voltam rád, amikor apával kimentetek biciklizni, és na látod akkor is elfogyott a türelmed, mert először nem ment, és a kapuból láttam, ahogy durcásan gyalogolsz a Zoéék háza előtt, ott ahol a nyuszit találtuk egyszer tavaly, amikor még futóbicikliztél, szóval te már ott jártál, apa meg állt a bicód mellett, és akkor elindultam, hogy adok egy türelem és kitartás puszit, de mire odaértem volna már újra a biciklin ültél, és apa kísért és fogta a rudat, na már akkor is büszke voltam rád, hogy nem adtad fel, nem csak este hétkor amikor már sötét volt és te teljesen egyedül bicikliztél és nem kellett kísérni. És nem csak büszke voltam, hanem meghatódott is, ahogy álltunk ott apával és mamával az úton, és te dudorászva tekertél és megmondtad előre melyik kapun mész át, a mama-anya kapun, vagy az apa-anya kapun. Annyira elteltem a büszkeséggel és a meghatódottsággal, hogy eszembe sem jutott, azaz csak egyszer jutott eszembe, hogy ha nem megyünk be most azonnal vacsorázni, akkor már megint nagyon későn lesz lefekvés. Na de legalább ma nagyjából időben. Szép álmokat, aludj jól! *"A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt." Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Hozzászólások