Anyának lenni 2017-ben olyan, mintha te lennél a gyorsvonat. Néha megállsz egy-egy állomáson, de persze nem túl hosszú időre és már süvítesz tovább. Vagy ahogy a párom fogalmaz: “mint egy zsonglőr, aki túl sok tányérral próbál a levegőben egyensúlyozni”. A kérdés csak az, hogy melyik tányér fog leesni. Hogy le fog esni valamelyik, azt szinte biztosra veheted. Nem tudom azért, mert felgyorsult minden vagy csupán mi akarunk túl sokat egyszerre az élettől, de az biztos, hogy rohanunk egyik helyszínről a másikra, illetve egyik szerepből a másikba. Szabadúszóként egyszerűbb dolgom van, mert én oszthatom be az időmet (persze a megbízók „engedélyével”). Viszont ennek az árnyoldala, hogy soha nincs vége a munkaidőmnek. Cserébe több időt tölthetek napközben a fiammal. Az esetek nagy többségében időben oda érek az óvodába és még játszó házba is eljutunk és kicsit együtt töltjük az időt. Bolondozunk, mindketten kiadjuk a napi gőzt magunkból. Aztán otthon már jönnek a teendők, amit nehezen ért meg. Ugyan miért kell játékidőben ennyi unalmas dolgot végezni. Ahelyett, hogy szuperhősök lennénk és Batman vagy Ironman bőrébe bújhatnánk bekuckózva a galériágy alá. A mosás, rendrakás, locsolás után jön az én mini időm magamra, a Híradó nézés. Közben beszélgetés a párommal vagy édesanyámmal, email olvasás, kis kikapcs. Az altatás után indulhat újra a munka, ha gyorsan végzünk, akkor még egy filmnézés is belefér. Aztán ébredés után újraindul a kör. Reggeli készülődés, ami abból áll, hogy nógatom ő hercegségét induljunk már. Ő pedig kitartóan küzd egy szabadnapért, mert érthetetlen, hogy megint oviba kell menni. Imádom, amilyen kitartóan próbál meggyőzni: 1. Fok : Anyaaaa, ma maradhatnánk itthon, nincs ma szabadnap? 2. Fok: Elkezd köhögni, mert nagyon fáj a torka, biztos beteg. 3. Fok: Elkezd bociszemekkel szuggerálni. 4. Fok: És mikor már semmi nem hat, jön a sírós durca. Miután meggyőzőm milyen jó lesz neki játszani a barátokkal, simán elindulunk, a kocsiban persze tovább alkudozik: - Anyaaaa, de akkor jössz értem ebéd után? Mikor beértünk már mosolyogva megy be játszani. Sikerült visszavernem az első offenzívát. Persze nem akarok ennyire nyerni, néha megadom magam vagy hagyom, hogy ő nyerjen. Hiszen imádom. Lehet az életünk egy örök körforgásnak tűnik így a 21. században, de ha figyelünk még mindig képesek vagyunk megállni és megállítani a pillanatot. Mint mikor érte mész az oviba és mosolyogva fut feléd. Ahogy átölelem tudom, hogy csodálatos életünk van. És a mosolya áthatol rajtam és örökre belém ég. Tudva, hogy csodálatos dolog anyának lenni, mindegy milyen évet írunk.