Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond. Sokszor halljuk a mondást. Bizony jót mosolyogtam rajta, de a tartalmát nem éreztem át. Két gyermekem szépen növekedett, az idősebb lányom szabálykövető, nyugodt gyerkőc. No de a fiam... Kis iskolásként elkezdte bontogatni a szárnyait, hatalmas szabadság igényének teret követelve.

A legnehezebb időszak 16 évesen jött el. Saját gyűjtött pénzén vett egy kismotort, azzal száguldozott a haverokkal. Nyáron jogosítványt szerzett, ekkor már nagyobb kategóriájú motorra váltott. Sokat izgultam, karcolás nélkül érjen haza... Az adrenalin szintet az éjszaki, hegyi motorozások növelték a bandában - és nálunk, anyukáknál is. Mindent lehet fokozni... Jött a Siroki motoros találkozó, a csapat elkezdett készülődni. A fiam sátrat, hálózsákot szerzett és megindult az alkudozás, hogy ő is menni akar.

Mikor vagyok jó anya?- ha elengedem és élményt szerez, vagy nem engedem el és biztonságban tudom? Mivel nevelek jobban, ha bízom benne vagy ha korlátok között itthon tartom? Azt tudtam, hogy kézilabdás múltja miatt egyáltalán nem iszik alkoholt, de akkor is ezer veszély fenyegeti. Hegyi utak, oldott hangulat- belegondolni is rossz. Sok vita után 3 nap táborozásra elindult a barátokkal, 3 felnőtt is ment velük. 3 nap 3 éj aggódás. Telefonon nem hívtam, mert a térerő nem jó, meg a motorok zúgásától úgysem venné fel. De ő küldött képeket.

Mellékelem az elsőt. Innen kezdve a para nem 100%-os hanem 120% lett. Közben apja meg nevetett, hogy mit izgulok, minden oké lesz. Harmadik nap megérkezett a lurkó, retkesen, éhesen, de boldogan, élményekkel felvértezve. Mikor mondtam, mennyit aggódtam, egy laza ölelést és mondatot kaptam: - Anya, a köldökzsinórt vágd már el, elég lesz a szív madzag.. Örömöm határtalan volt, mikor eladta a motorját. Nem lesz száguldás, vad táborozás. Tévedtem, új korszak nyílt, az autók korszaka. Első szerzeménye egy Trabant lett, majd jött a kis Renault Clió.

Töcögött, pöfögött de közlekedett. Mikor felvetődött a balatoni nyaralás ötlete, már nem is tiltakoztam. Hazudnék, ha azt mondanám, nem aggódtam, de kezdem megszokni vagy elfogadni, hogy megkezdődött a leválás. ( Halkan azért megsúgom, remélem van még pár év amit itthon tölt, ha csak aludni, meg enni jár is haza :)