Egy tíz hónapos kisfiú édesanyja vagyok. Úgy gondoltam, kezdő anyukaként számomra a legnagyobb nehézséget a kis jövevénnyel való összeszokás fogja jelenteni. Tévedtem, ez ment a legkönnyebben. Mint később kiderült, a legnagyobb problémát a magamba vetett bizalom hiánya jelentette.

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok vérre menően a szoptatás híve. Beindult a tejem és szerettem volna szoptatni a kicsit. Úgy gondoltam, ha van tejem, a szoptatás nehézségeit le kell küzdenem. Folyamatosan azon aggódtam, hogy vajon eleget szopizott-e a szemem fénye? Minden szoptatás előtt és után szorgalmasan mértem, majd lefejtem a bent hagyott mennyiséget (még éjszaka is), amit lefekvés előtt még megkapott a kisfiam. A mennyiségekkel nem volt gond, viszont a kicsi nem úgy hízott, ahogy a „nagy könyvben” meg van írva. Így folyamatosan őrlődtem, mondván biztos kevés neki az anyatej, vagy nem elég zsíros. A védőnő igyekezett segíteni nekem. Nyugtatott, hogy a tej minősége mindig olyan, amilyenre a gyermeknek szüksége van. Mindemellett a kicsi érdekeit is nézte és volt, hogy nála kellett megszoptatnom a kicsit, majd megmérte, hogy mennyit evett. Nyugtázta, hogy mennyiségileg jó, de ezek után én még jobban kétségek közt vergődtem. Hisz ha már a védőnőnél kell megszopiztatnom a gyerekemet ott valami biztos nem jó. Már úgy voltam, hogy abbahagyom a szoptatást, annak ellenére, hogy szerettem volna szoptatni, amiről a védőnő és a barátnők lebeszéltek. Mondván, ha van tejem inkább szoptassak. Hát szoptattam, mindemellett folyamatosan olvastam a topikokat az interneten, igyekeztem körbejárni a témát hátha találok valami megoldást. Szerencsémre a rokonom egyik ismerőse szoptatási problémákkal foglalkozik és tőle kaptam segítséget és bátorítást. Átrágtunk vele mindent és megnyugtatott, hogy a szoptatással nincs semmi gond.

Viszont a legfontosabb, amiben segített, hogy sikerült adnia egy önbizalomlöketet, hogy bízzak magamban. Ha úgy érzem, hogy valami nem jó a babának, próbáljak meg rájönni, hogy mi az. Alaposan figyeljek meg mindent és ne egyből magamban keressem a hibát. Erőt vettem magamon, szépen összeszedtem a gondolataimat és végiggondoltam mindent, aminek szerencsére meglett az eredménye. Kiderült, hogy a kicsi érzékeny a tejtermékekre, és azért nem produkálta az ilyenkor „szokásos feltűnő” jeleket, mert lakotózérzékenyen minimális laktózmentes tejterméket fogyasztottam.

Visszagondolva jobban kellett volna bíznom magamban. Abban hogy tudok szoptatni, hogy jól teszem a kicsit mellre, megfelelő a tejem a számára és nem magamban keresni egyfolytában a hibát. És ezt tanácsolom minden anyukának. Nem könnyű anyának lenni, és senki nem is mondta, hogy könnyű lesz bármikor, de a legfontosabb, hogy bármilyen problémával is nézzünk szembe az anyaság során, bízzunk az anyai ösztönünkben és önmagunkban.