Tegnap este azt olvastam (na igen, szoktam azt is….muszáj. A lelkemnek olyan az olvasás hiánya, mint amikor éhesek vagyunk…), hogy Daniel Kahneman azt írja az egyik könyvében: "Ha csak egy dolgot kívánhatnánk gyermekeink számára érdemes lenne azt kérni, hogy legyen optimista.”

Ez jó. Nagyon jó. De lehet-e optimistának születni? Vagy optimistává nevelni kell a gyermekünket? Mit tegyünk, hogy ne egy pesszimista, megkeseredett felnőtt legyen belőlük?

A mai világban olyan sok negatív dolog éri a szülőt, a rohanás, a kudarcok, épp elromlik valami (nálunk pl. a mosógép a téli szünet előtt, a szerelő január 6-ra vállalta, hogy kiszáll... nagy nehezen elintézek egy szabadnapot… délután hívom, hogy nem délelőttöt igért? igen, de el van havazva… majd valamikor a jövő héten!!!) A gyerek akkor mit lát? Feszültség, idegesség… Na jó, én próbálok mindig optimista maradni, hogy ezt lássák. Talán ez még mindig a legjobb a túléléshez…

Nemrég egyik este lefekvéshez készülünk, a gyerekeknek jóéjszakát puszi… mennék be a hálószobába, az nem enged. Mármint a kilincs… lenyomom, de semmi… a nyelve beragadt, de rendesen (értsd: a rugó feladta - ezt aztán kinyitni…) Hívom a férjemet (mikor is lenne jó távol?), most akkor mit csináljak? Ő persze rögtön tudta a választ: cirkumveniálni kell! Komolyan???? (A kevésbé Bruce Willis filmek rajongói kedvéért elárulom: Damon Wayans ment Az utolsó cserkész című filmjében a volt barátnője házának biztonsági zárját cirkumvenitálni a főhőssel…vagyis egy jól irányzott, elég erős rugással….) Szóval ezt nem. Maradt a pajszer (na igen, ismerem a szerszámokat, tudok csavarozni, WC tartályt szerelni, és rekordgyorsasággal bicikli belsőt cserélni…) A pajszerozás viszont nem az én gyenge lelkemnek való… Amikor elkezdett recsegni, ropogni, pattogni… feladtam. Semmi gáz! Majd holnap hazajön a férjem és megoldja. De... tegyük hozzá, ott álltam pizsomában, és az összes ruhám benn a hálóban a szekrényben… na jó, volt a száríton egy mackóm… másnap pedig péntek… Hát, rendesen rámjött a sírás… A nappaliban aludtam és másnap irtó happy-n ébredtem. A gyerekeim döbbentek, amikor ébresztettem őket… "Drágáim, végiggondoltam a lehetőségeket…És ami történt, még mindig a legjobb azok közül, amik történhettek volna…mondjuk…benn ragad a telefonom…vagy épp vele együtt én... Ja, hogy ott az ablak! Szuper, csakhogy tériszonyom van…az nagy szám lett volna, ha mászok épp kifelé..." Ekkor már a lányom is beszállt a lehetőségek végiggondolásába: "és akkor mi lett volna anya, ha még wc-re is kell menned?" Ekkor már mind a hárman nevettünk.

Úgyhogy… szerintem az anyák többsége – hozzám hasonlóan alapvetően optimistának próbálják nevelni a gyerekük szemléletmódját… Apa pedig hazajött este - és ő sikeresen pajszerozott…