Számomra az anyaság minden, ami én vagyok. Fegyelmezettség, koncentráltság, teljesítmény és tökéletességre való törekvés. És persze ezek nyomán a szétesés, a kétségbeesés, az önostorozás és végül a teljes letargia. Mondhatnám és mesélhetném, hogy a gyerekeim ebből csak az első részt tapasztalják. De nem! Az én gyerekeim látnak sikeresnek, boldognak, felhőtlennek, meg persze szomorúnak, kiábrándultnak és csalódottnak is. Mert én előttük, velük és általuk élem az életem. Vágyom, hogy tökéletes legyek, akkor is, ha elég lenne „elég jónak lenni”. Én mégis a legjobb édesanya akarok lenni a számukra. Azt érzem, hogy egyszerűen nem érhetem be kevesebbel! Ha ők annyira nagyszerűek és kivételesek (ugye most minden anya a saját csemetéjére gondolva buzgón bólogat?), akkor nekem is annak kell lennem! Aztán persze eljön az a pillanat, amikor ők sem olyan csodálatosak és tökéletesek. S ilyenkor jönnek a leckék is. 1. Nem kell mindig topon lenni. Ne várjam el a lehetetlent sem magamtól, sem tőlük. 2. Ennek velejárója az „elengedés művészete”, ami nekem mondjuk épp’ életfeladat, de nekik sem jön rosszul (valamennyit csak hordoznak az én génállományomból is…). 3. Apropó gének! Mindazt, amit jobban csinálnak, megtanulhatom tőlük és ezt ki is fejezem feléjük. Hadd épüljenek ettől! Úgyis sikerül önkéntelenül rombolni is őket. 4. És ha már hibák: Mivel őszintén és kendőzetlenül látják a küzdelmeimet, ezeken keresztül megtaníthatom őket kitartani a nehézségben és legyőzni önmagukat, ha kell. 5. De a legfontosabb üzenet: hogy a mi belső körünk azért van, hogy egymástól kapjunk minél több inspirációt, támogatást és szeretetet. Igen, ezzel az 5. ponttal elárultam magam. Talán túlzásnak tűnik, de én már a kora képzelgéseim idején, jóval a fogantatásuk előtti időktől partnerként gondoltam rájuk. Persze nem kérdés, hogy ki a szülő, ki az aki – főként kezdetekkor – a támaszt jelenti, de számomra fontos ez a fajta „egységben gondolkodás” és jó értelemben vett „egyenlősdi”. Azt remélem, így jobban kibontakozhatnak és felelősségteljesebben élnek majd. Hiszen megtapasztalják, hogy nekik is van hatásuk a közösen alakított életünkre. Szóval, mint mindenki, napról-napra formálódom, győzök és veszítek. Önmagam felett és ellen, velük, értük és általuk, mióta csak anya lettem. S hogy hogy sikerül nekem összehangolni a tökély-képzetét és a fenti pontokat? Leginkább úgy, hogy olyan anya akarok lenni, amilyen nekik kell. S legfőképpen számukra akarok tökéletes lenni.