Az a fránya álommanó
2017.03.17.
1,5 éves kisfiam (Bendegúz) szeret hajnalban 1,5-2 órákat dorbézolni. Ezt a történetet az egyik ilyen hajnali fetrengés alkalmával "álmodtam" meg:

Beni és az álommanó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sziget messzi-messzi földön. Ezen a szigeten éltek az álommanók. Minden álommanónak volt egy ember párja, akivel felváltva aludtak és voltak ébren. Az álommanók befolyásolták az emberek alvását és álmát. Így történhetett meg az is, hogy Beni babának Leni álommanó lett az álompárja.

Leni álommanó igencsak lusta kis teremtény volt. Igazán szeretett aludni, de így Beni baba sokszor ébren volt akkor is, amikor nem akart volna. Éjszakákon át Leni álommanót hajnalban elnyomta az álom, kis társai próbálták felébreszteni Őt, de a lustasága erősebb volt. Egyszer csak az Álomhivatal, ami az álommanók alvását felügyelte, hogy ne aludhassanak egész nap, behívtatta Lenit. Nem engedhették meg, hogy a kis Beni baba minden éjjel fent legyen, hiszen már nagy babaként már szükséges volt a pihentető éjszakai alvásra. Így Leni álommanót felszólították, hogy ne aludjon el hajnalonként, különben Beni baba új álommanót fog kapni.

Leni állommanó nagyon megijedt, hiszen Beni baba mellett nagyon jó dolga volt. Beni baba nem lustálkodott feleslegesen, így Leni álommanó is eleget aludhatott. Persze lustasága révén ezt nehéz volt elégnek nevezni. Leni álommanó, mivel tudta, hogy ennél jobb dolga sosem lesz, ezért összeszedte magát és hajnalonként a barátaival játszott vagy olvasott egy jó könyvet, ahelyett, hogy tovább lustálkodott volna, így Beni baba is kialudhatta magát és játszhatott önfeledten egész nap.
Hozzászólások