Nekem az elmúlt négy év anyaság nagyon sok önismereti feladatot adott. Több mindenre jöttem rá a gyerekkorommal kapcsolatban, mint egy év pszichodráma alatt, fizikailag kimerítőbb volt, mint gyalogolni 900km-et a Caminón és többet voltam a (fáradtságtól) módosult tudatállapotban, mint amennyit jóga közben.

Kezdeném magával a szüléssel. Olyan fájdalmas, nehéz, de felemelő, felszabadító, fantasztikus flow élmény volt, mely után egy érettebb ember lettem, erősebb, kitartóbb, mint valaha gondoltam volna és ebben a helyzetben a partneremmel osztoztunk, ami szintén egymás jobb megismerésére adott lehetőséget.

Aztán vegyük azt, hogy rendszeresen és sokáig kell a komfortzónán kívül lennem, ami mint tudjuk, a személyiségfejlődés egy fontos faktora. Egyrészt a folyamatos kialvatlanság feszíti a határokat, másrészt a rengeteg új és ismeretlen feladat, amitől nem más, mint a gyermekeim jólléte függ. Nincs rá betanítás, nincs rá rendes felkészítés, nincs, aki beugrik helyettem, amikor beteg vagyok, egyedül kell megoldani a felelősségteljes kihívásokat. Szinte minden nap van valami új onnantól kezdve, hogy hogyan nyugtassam meg a nonstop síró csecsemőt, mit adjak neki enni, hogyan kezeljem a hisztériát, mi alapján válasszunk bölcsődét, óvodát. És egyáltalán, hogyan szeressem és tanítsam, hogy szerető, kompetens és teljes ember legyen? És ott van még a család: talán kisgyerekkorom óta nem voltam ilyen közel a szüleimhez és bekövetkezett az az idő, amit anyukám emlegetett: “majd meglátod, ha neked is gyereked lesz!”. Őket figyelve, ahogyan a kicsikkel bánnak, amiket mondanak, ahogy szeretik őket sok-sok-sok mindent eszembe jutatott a saját gyerekkoromból.

Kis önreflexióval aztán ezek a megfigyelések magyarázatul szolgáltak sok mindenre azzal kapcsolatban, hogy én milyen vagyok. Például hogy milyen elvárásokkal-feltételezésekkel találkoztam kora gyerekkorom óta, miben engedtek szabadjára, mi az amit támogattak, mi az amit lefaragni próbáltak. Ezek sokat megmagyaráztak abból, miért vagyok itt-vagy ott magabiztos, másban pedig önbizalom-hiányos, hol vagyok passzív és miben teljesítménykényszeres. De az is izgalmas, hogy milyen mintát kaptam a házastárssal való viszonyra, családban betöltött szerepekre. Soha semmilyen munkahelyen vagy társas helyzetben nem tanultam ennyit problémamegoldásról, segítség nyújtásáról és annak elfogadásáról, vagy kompromisszumkészségről. Sokat fejlődött az asszertivitásom abban, hogy megmondjam, miben van szükségem segítségre és a büszkeségem is kellően háttérbe szorult, hogy el is tudjam azt fogadni.

Mindig is sportoltam, de az El Camino és a weight flow contact élmények után különösen hiszek a test útján való önismereti tanulásban. Pszichó szakon ráadásul sokat tanultunk a bio-pszicho-szociális megközelítés tudományos megalapozottságáról, magyarul arról, hogy a mindennapi működésünkben a testi jelek, a lelki hangulatokkal, genetikai örökséggel és társas közeggel kölcsönhatásban vannak jelen. Elképesztő, hogy a várandóssággal, szüléssel, gyermekágyi időszakkal járó testi (10-18 kiló fel és le, immár harmadszorra...), hormonális és lelki változások hogyan hatnak rám.

Érdekes, volt hogy például néhány hónapja nem túl érthető módon kezdtem kigömbölyödni. Ingerlékeny, rosszkedvű és motiválatlan voltam, sokat sírtam és a legegyszerűbb kérdésekben sem tudtam dönteni. Kerestem az okát: simán csak hízok, és az frusztrál? vajon gyermekágyi depresszió? Vagy annak enyhébb formája, a baby blues? újra terhes vagyok? a hormonjaim vannak megbolondulva? És egy egyszerű vérvétel részben választ is adott: a pajzsmirigy alulműködés magyarázta a hízást, a motiválatlanságot, a depressziós tüneteket. A megfelelő gyógyszerrel részben beállt az egyensúly, azonban továbbra is keresem az okát: vajon miért most jön ki? a szülés sokszor felborítja a hormonális egyensúlyt, amiatt? vagy valami lelki sebezhetőség is van a háttérben a genetikai faktorok mellett? Mi az, amire a szervezetem pont ezt a passzív választ adta?

A megváltozott testem új kihívás elé állított: új énképem alakul, máshogy nézek már a testemre, amely változik, kihord, táplál, hordoz, véd, támogat, cipel, oly sokat elbír. Közben pedig eleget tenni annak is, hogy anya mellett nő és feleség is vagyok, újraértelmeztem sok mindent a szexualitással kapcsolatban is. Na meg az esztétikai kihívás: lesz-e újra szülés előtti alakom, erőnlétem, netalántán még jobb is? Talán az egész időszakra a legjellemzőbb, hogy háttérbe szorulok ÉN a saját életemben, és ez valahol felemelő érzés. Persze most, hogy kimerültem, néha frusztráltan hőbörög az egóm, de alapvetően vágytam erre az állapotra, mikor feltétel nélkül szeretek, szolgálok és az egóm békésen nyugszik, mert már nem izgágán keresi önmagát, hanem csendben fejlődik.

További történeteim: miamami.wordpress.com