Ugyan, miért is érdekelne épp a mi életünk? Hiszen pont olyanok vagyunk, mint más családok, ahol két kis fickó gondoskodik szülei foglalkoztatottságáról, jó- és rossz kedvéről. Vagy talán éppen ezért...?

Mert mi sem vagyunk külön(ceb)bek, mert ugyanazokkal a kérdésekkel szembesülünk nap mint nap, mint más, hasonló élethelyzetben lévő anyuka- és apukatársunk, és valószínűleg hasonló válaszokat is adunk rájuk. Sokakhoz hasonlóan én is megküzdöttem a terhességek után rajtam maradt kilók ragaszkodásával, és váltottam életmódot, hogy egyben példát is mutathassak fiainknak, hogy nekik már természetes lehessen a mozgás öröme.

Futni kezdtem, kezdetben méterről méterre haladva, de hogy ők se maradjanak ki a jóból, és közös legyen a sportolás is, amíg kicsik voltak, babakocsival suhantunk együtt. Napjaink legszebb része volt: én kieresztettem a nemalvás miatt halmozódó feszültséget, új erőre kaptam, ők pedig kedvükre nézelődhettek, beszélgethettek, és jó levegőn voltak. Olyan is akadt, hogy amikor a kicsi elaludt, a nagy átnyúlt hozzá az ikerbabakocsiban, és valahányszor kutya közeledett, megsimogatta a lábát, nehogy az ugatástól felriadjon. És közben persze kérdezett, és kérdezett, én pedig levegő után kapkodva próbáltam elmagyarázni, kik azok a vandálok, miért nem fáznak a kacsák, és milyen golyó van a madáretetőkben.

Azóta a nagyobbik már biciklivel kísér, tíz kilométer meg se' kottyan neki (nekem bezzeg annál inkább!), de a legjobbakat azóta is ilyenkor "beszélgetjük" – legalábbis ami őt illeti. Mert én bizony még mindig inkább levegőért kapkodnék... Közben pedig, egészen észrevétlenül, kisebbik fiunk is óvodás lett, minden különösebb beszoktatás nélkül. Naná, hiszen már másfél éve nézte sóvárogva az ajtóból a csoportszoba belsejét: mihelyst végre alkalma nyílt rá, beszaladt, és két hétig le sem tett egy kukásautót. Mióta szemezhetett azzal a járművel...?!

Karácsonyra pedig mindannyiunk legnagyobb kívánsága is teljesült: házba költözhettünk! Itt végre nem korlátozhatja semmi a dübörgő kis lábacskákat, a kisautók csikorgó kerekét, a pattogni vágyó labdákat! Ráadásul a tér is kinyílt: óriási móka a földmunka, a kertben bevethetők a kis és nagyobb markolók, akad ásó, lapát is, és ha ültetünk, még az is lehet, hogy egy méretes magból dinótojás lesz...

Ha kíváncsiak lettetek, vajon mi terem a mi családunk fáján, elárulhatom majd azt is, hogy van még egy álmunk. De ezt majd csak később, ha már megismertük egymást...