A kezdetek: 28 éves, a rá váró feladatoktól és a sok-sok hormontól enyhén szorongó, ám mindezt sok olvasással kompenzálni próbáló, a kórházi csomagját naponta átnéző - jajj csak ki ne maradjon valami, kisvárosban élő, első gyermekét váró nő. Ez lennék én. A szülés kiírt ideje 2011. június 15. A terhesség hatodik hónapjában egy megérzés, miszerint június 10-én ANYA leszek. A kedvesem ezt nagyon komolyan vette, így a munkahelyén viccesen június 08-án jó munkát kívánt az elkövetkező napokra a munkatársaknak. Nem hittek neki. 09-én reggel az ágyunk és a mosdó között félúton(persze nem úgy, ahogy a filmekben) elfolyt a magzatvíz. Vagyis csak egy része. Fájás zéró, doki vizit, igen ebből baba lesz. Irány a kórház! Megérkezünk a szülészeti osztályra. Becsengetünk. ( Egy kis háttérinformáció: aznap erős lehűlés, erős széllel ergó az osztályon bébibumm volt.) Főnővér kinéz, lányos zavaromban elhebegem, hogy szülni jöttem, szivárog a magzatvíz. 10 másodperces búcsúzás a leendő apától (aki ha lehetséges még stresszesebb mint én), ajtó bezárul, bent vagyok. Betegfelvétel, kérdések tömkelege majd irány a vetkőző. Hálóinget öltve, bugyi nélkül, egy betéttel, összezárt térdekkel egy gésát is megszégyenítő mozgással becsoszogok a vizsgálóba, ahol "felpattanok" a vizsgálószékbe. Megerősítik, hogy igen itt az idő. Székről le, közös vajúdóba be. Nagyüzem. Kismamák mennek, babák jönnek. Csak én fekszem még mindig "egyben". Este. Műszakváltás. Megjön az ÉN nőgyógyászom. Akinek aranyba foglalnám a kezét, de talán mégsem hiszen szeretném ha a második babánkat is ő segítené világra. Majd egyszer... Mivel nem történt a nap folyamán semmi érdemleges, közlik hogy kapok egy saját szülőszobát, apát beinvitálják, és kapok egy infúziót, oxitocin nevezetűt, ami segít beindítani azt amit kell. Segített. Egyből 5 perces fájásokat generált. Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Sokkal-sokkal fájdalmasabb. Bár az egész nem tartott tovább 5 óránál, jóval többnek tűnt. Feküdtem - nem volt jó, járkáltam - ettől sem lett jobb, ültem és pattogtam labdán - két perces fájások között jókat "aludtam" rajta, apára ráhozva a frászt, mert szerinte még levegőt sem vettem ilyenkor, tusoltam meleg vízzel a hasamat - hisztérikus állapotba hozva szívem csücskét, mert nem akartam kijönni a tus alól, persze ő már fuldokolt a párától, megint feküdtem. És amikor azt éreztem hogy nem bírom tovább a fájdalmat, azt hallom, hogy nyomhatok. Felszabadító érzés volt! A gátmetszést szerettem volna elkerülni, de jött aminek jönnie kellett. Bár éreztem a megelőző injekciót és a vágást is, de csak arra tudtam gondolni, hogy így hamarabb a karjaimba vehetem a lányomat. Éjfél után 2 perccel, június 10-én 3770 grammal és 57 centivel megszületett a mi gyönyörű kisbabánk Elizabet. Az első gondolatom miután a hasamra tették az volt, hogy "te jó ég milyen nehéz vagy"! Apa elvágta a köldökzsinórt - rutintalanul csak a másodszori nekifutásra - engem pedig összestoppoltak. Egy sima egy fordított, és persze a szokásos poén "doktor úr varrja szűkebbre"... Ezután könnyes búcsú, apa haza, baba a megfigyelőbe, én pedig a szülőágyon hagyva. Majd éjjel 2-3 óra felé ébresztgetés, hogy megyünk a kórterembe. Tolószékbe ültettek (szívesebben álltam volna akár fejen is, az altestem eléggé elgyötört mivolta miatt). Mind a négy ágy üres volt, választhattam. Egy hétig élveztem a kórház vendégszeretetét. Még most, ennyi hónap távlatából is úgy emlékszem minden pillanatra, mintha tegnap történt volna. Ez volt életem egyik legszebb napja. Duplázás 2013. November. Egész héten naponta kellett 25 km-t utazzak a székesfehérvári kórházba, nst-re kb 1-2 órás várakozás után megkaptam hogy nincs semmi, jöjjek holnap. Eközben volt magzatvíz- meg méhszájvizsgálat, az utolsó vizsgálat előtt összefutottam a maradék nyákdugóval, egy náthás óvodás csoport megirigyelte volna a mennyiséget. A legrázósabb/falujárósabb busszal jöttem-mentem, direkt a kerék fölé ültem hátha. Mert 3 centire nyitva voltam már a végén. Semmi. Még elmentünk gyorsan bevásárolni a Tescoba, mondom viccesen hazafelé gyere Liza felveszlek, lépcsőzünk egy kicsit. Éjjel fél kettőkor arra ébredtem, mintha hasba rúgtak volna és mikor felültem éreztem hogy folyik a víz. Magam alá kaptam a plédet (ami alattam volt már hetek óta) mint egy felnőtt pelust, botorkálok ki a mosdóba, a párom még ébren mert játszott a Playstationon. Kérdezi hogy mi a baj, mondom folyik a víz. Erre ő MOST??? És már öltözött is. Mondom várjál már, még pisilni akarok meg zuhanyozni, szólni anyukáméknak hogy jöjjenek mert menni kell. Mikor kimentem pisilni megcsúsztam a vizen, egy kicsit letéptem a mosdókagylót is. Szóval anyukám jött a Lizára vigyázni, apukám volt a sofőr, aki bevitt minket. 3 órára értünk be, fel is vettek egyből. A doki olyan fiatal volt hogy először beteghordónak néztem. Egy kicsit flegma volt, de betudtam a kora hajnali órának. Mert később jó fej lett. És ráadásul még jóképű is, aki előtt az ember nem ilyen céllal tárná szét a combjait... Felvettek, kaptunk egy szülőszobát, beraktak minket apával hogy tessék vajúdni. Ja meg egy kúpot beöntés helyett. Jól nyomtam mert egyből 2 perces fájásaim voltak. Mászkáltam fel-alá mint egy ketrecbe zárt oroszlán, mikor jött a fájás belekapaszkodtam a párom térdébe, aki viszont ült mint egy buddha szobor. Aztán volt egy fittlabda is, azon is "pattogtam". Aztán szóltam a a páromnak, hogy hívja már a dokit mert érzem a tolófájásokat. Megnézett, mondta hogy oké nemsokára szülünk. De nem voltak elég "erősek" a fájások, így az utolsó fél órában kaptam oxitocint is. Próbálkozott a szülésznő gátvédelemmel, (a doki meg ott állt felettem a vágóeszközzel, komolyan mint Damoklész kardját lebegtette ott felettem) de nagy volt a baba feje és muszáj volt vágni. Így vágásom is lett, meg a sok feszüléstől még ödéma is. Így másnap jégakkut kellett szorongassak a lábam között. (Másnap jött a doki megkérdezni, hogy vagyok és szabadkozott hogy sajnálja de muszáj volt vágni... mondom semmi baj majd meggyógyul.) Összevarrtak, aztán megkaptam a babát még a szülőszobában, egyből cicizett. Így szerintem elég jó időt futottam, az első fájástól számítva kb 2,5 óra alatt megszületett. Megfigyeltek minket, aztán reggel áttoltak a kórterembe. Eleinte nem volt tejem, így kicsit nyugtalan volt a baba, de a 3. napon beindult minden és azóta jókat eszik-alszik. A Liza nem kicsit féltékeny és hisztis lett azóta, de próbálom minden türelmemet latba vetni. Triplázunk 2016 június 20. Éjjel fél egykor ébredtem fájásokra, védőnői ajánlásra megvártam míg beállnak 10 percesekre. Háromnegyed kettőre ez meg is történt, akkor szóltam anyukáméknak. 15 perc alatt ott voltak addigra mar 5 percesek lettek, az utat Székesfehérvárig már két percesekkel száguldottuk végig. Szolidan jajgatva és szuszogva megálltunk az ajtó előtt, becsengettünk, ebben a pillanatban elfolyt a magzatvíz, bekísértek hogy megnézzék mi a helyzet. Mondtam hogy csapjunk a lovak közé mert érzem a tolófájásokat. Lerángattak a farmeromat, a kislányom harmadik tolásra kint volt. A férjemet sajnos nem tudták behívni hogy vágja el a köldökzsinórt mert nagyon gyorsan történtek az események. Summázva. Ha öt perccel később érünk célba a parkolóban szülök. Na az egy igazán jó sztori lett volna! Manapság Ma készülődtünk reggel a védőnőhöz, Hanna ordít mint aki az Ördögűzőt szinkronizálja, Liza ül a WC-n és kiabál hogy anya végezteeeeeeeem. Na és ezt a pillanatot látta a legalkalmasabbnak Márti és Imre arra hogy bekopogjon és megkérdezze tőlem hogy mit gondolok Istenről. Kicsit sem voltam ideges. Majdnem azt mondtam hogy ateista vagyok hagyjanak békén, de még azt sem fogták volna fel. Szóval kitéptem a kezükből az Őrtorony című füzetecskét és rájuk csuktam az ajtót. Reggel. Ébresztés. Bemegyek a nagyokhoz hogy jó reggelt, ébresztő, lágy hang, sustorgás, simi. Liza szeme kipattan, vigyor az arcán és már mászik is le az emeletes ágyról. Na ehhez képest a Hanna ha tehetné egy Chuck Norrisos pörgőrúgással rúgna ki a szobából, kikéri magának hogy ne szóljak hozzá és egy sor hiszti következik. Majd mint akinél lemezt cseréltek ő is felveszi a vigyort mintha nem is ő lett volna a 10 perces ördögűzős jelenet részese. Nem is tudom honnan örökölte. Én náthás, ő náthás, mi náthás szóval akárhogy ragozom takonygóc van itthon. Spontán dobhártyaszakadás, középfülgyulladás. De semmi pénzért nem cserélném el az életemet. Úgy érzem hogy anya szerepben teljesedtem ki, számomra a három gyerek így kerek.