Milyen 2017-ben anyának lenni? Szerintem, mint sok-sok évvel, évtizeddel és évszázaddal ezelőtt. A legszebb és legnehezebb hivatás, ami a legelső perctől az utolsó szívdobbanásig tart. Amikor testileg és lelkileg kimerülten, az utolsó nagy nyomással megszületett, majd felsírt és a köldökzsinór elvágása előtt a hasamra tették magzatmázas, védtelen testét, egy csodát éltem át, a születés csodáját. Mindketten megnyugodtunk, ő érezte testem melegét, én pedig láttam, hogy egészséges. Tudtam, hogy az egész világom megváltozik ettől a perctől fogva, felelős vagyok érte, amíg csak élek. És ugyanezt ezt érzi az a nő is, aki egy kunyhóban hozza világra gyermekét és az is, aki a legmodernebb klinikai felszerelés mellett. A technika folyamatosan fejlődik, amivel a fizikai szükségleteit kielégítjük. De a mindennapos törődést a lelki, szellemi fejlődését a testi érintéssel, szavakkal és énekkel lehet fejleszteni. A gondoskodások közepette, hiába érzed magad fáradtnak, egy mosolyával képes elvarázsolni. Amikor elindul vagy az első szavak elhagyják a száját, földöntúli boldogságban van részed. Neveled, megpróbálsz neki mindent odaadni, nem csak anyagiakra gondolok, hanem szellemi, lelki tudásból is. Közben jönnek a "próbák, a tesztek ", hogy jól csináltad-e? Azok a fiúk, akikért felelősséget vállaltam, közben felcseperedtek, férfiak lettek. Elvégezték az iskoláikat és most már kiléptek a nagybetűs életbe. Nekem, mint édesanyának 2017-ben, az elengedés művészetét kell gyakorolnom. Felnőttek, a saját életüket élik, és ez boldogsággal tölt el, hogy megtalálták a helyüket a világban, más részről pedig egy hiányos űrt érzek. Több, mint 20 éve az életem részei voltak, minden apró szösszenetről tudtam, majd az évek múlásával egyre több részlet hiányzik, mert van, amit csak a barátaival oszt meg és ez így van rendjén. Egy fejezet lezárult, csak bízni tudok benne, hogy amit átadtam tudást, ami az élethez fontosak, ők majd tovább csiszolják. Hiszem, hogy egy új fejezet nyílik az életembe, de mindig a szerető édesanyjuk maradok.