38 éves Anyuka vagyok, élem az átlag Anyuk életét, legalábbis próbálom! Próbálok túlélni minden egyes pillanatot! Nem könnyű az életünk, én mint leszázalékolt Anyu, aki 19 éves kora óta küzd egy betegséggel ami már örökre elkísér (Colitis Ulcerosával, fekélyes vastagbélgyulladással) és egy Apuka, aki folyton dolgozik azért, hogy nekünk jó legyen!

A nagy fiam, aki most lesz augusztusban 13 éves, mostanában kibírhatattlan! Semmi nem jó neki, persze Anya mindig rosszat akar neki, és csak a játék létezik a számára, a suli nem érdekli! A lányom, na ő egy külön történet lenne, 9 éves lesz szeptemberben. Szerintem senki a világon nem tud annyit nyávogni, még egy macska sem, mint ő. És utoljara hagytam a picike fiunkat, aki maga egy kis csoda, 16 hónapos, pár napja jár, úgy volt, több gyerekem nem lehet a sok gyógyszer stb. miatt. De ő velünk akart lenni. Az ő születése sem volt zökkenőmentes, sok problémánk volt. De közösen megoldottuk. Nemrég sajnos kórházban voltunk pici manómmal, 40 fokos lázzal, köhögéssel, minden Anya rémálma! Sajnos ezt sem először tapasztaltuk meg. Lányom is másfél évesen került be a kórházba, de túléltük. Apa volt itthon a 2 nagyobb gyerekkel, én pedig a kórházban Mátémmal.

Lényeg a lényeg, hogy sok mindent elmondhatnék arról, mi is az Anyaság. De aki Anya, tudja milyen Anyának lenni. Aki nem, annak kívánom, legyen az egyszer. Egyben a menny és a pokol is. Menny, mert minden örömünk benne van egy mosolyukban, egy ölelésükben. Pokol pedig a sok aggódás, amikor először teszi meg a lépéseit, amikor oviba megy, amikor sulib vagy ha elballag. Utána barátnőznek a fiúk, jaj csak nehogy bajt csináljon. Ha lány, akkor nehogy vele történjen a baj. De mind megéri, mert csak egyetlen mosolyukért, amit cserébe adnak, odaadnék bármit az életben. Azért, hogy ők boldogok lehessenek, és miért? Mert mi vagyunk az Édesanyjuk, aki félti, óvja őket, legalábbis próbálja.

Szóval Anyának lenni jó! Ha nem lennék Anya, akkor üres lenne az életem. Lenne egy férjem, de nem lenne teljes az életünk gyerek nélkül. Sokan elítéltek, hogy Mátét megtartottuk, mert beteg vagyok és a 2- yerek is épp elég. Ezt gondolták. Én 4 éjszakát sírtam át, hogy mit tegyek. Mati maradjon vagy ne legyen velünk. A vicc az, nem azért mert én vagy mi nem akartuk. Pont azért gondolkoztam rajta, mi legyen, mert a társadalom, szomszédok, barátok elítélték. De a végén jól döntöttem, mert én egyedül mint Anya döntöttem a gyermekem sorsáról. Nem érdekelt, ki mit mond! Örülök a döntésemnek. Most pedig van 3 csodálatos és igen rossz gyermekem. De megérte. Megérte megszületnem, hogy én nekik adhassak életet Az én sorsom ez volt. Betegen is, de életet adni. Ez az én történetem.