​Vannak dolgok amelyektől falra mászom
2017.04.14.
Szilvi Anyapara
44 évesen hiszem azt, hogy nőként és anyaként két kamasz fiúval élni öröm és vidámság.
Tudjátok van az a pont, amikor az embernek kinyílik a bicska a zsebében. Amikor forgatja a szemét, amikor hangosan és „szándékosan” hamisan énekel, amikor direkt böfög, amikor egyik fülén be, a másikon ki állapotban leledzik, vagy éppen elkezd nyafogni.
 
Ezekre a reakciók kétfélék lehetnek. Az egyik, aki figyelmen kívül hagyja, a másik viszont azonnal “ugrik” és odacsap, felveszi a kesztyűt és visszaszól. Nem kell országos piackutatást végeznem, hogy kiderüljön: a többség inkább az utóbbi táborba tartozik.
 
Miért?
Mert annyira idegesítőek ezek a magatartásformák, hogy anya legyen a talpán aki csöndben tud maradni. Pedig ezt kellene tennünk.
 
A fenti példák közül többet arra használ a kamasz, hogy felhívja magára a figyelmet. Ezt ugyebár már kiskorban is ignoráltuk, azaz ha elkezdett hisztizni, hogy vedd meg a teljesen felesleges valamit a boltban, akkor természetes volt, hogy nem teszed meg... Ja, vagy mégsem? Olyan régen volt, már nem is emlékszel?
Ha kamaszként mindenért nyafog, akkor azt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod, mert a tudomány mai állása szerint sincs olyan dolog, amiért nyafogni kell. Vagy van ilyen mégis? Nincs.
 
Feltehetően azok a tinédzserek, akik végignyafogták a kisgyermekkorukat és ez hatásos volt, azoknak nehezebb elmondani, hogy mostantól NO WAY. Pedig soha nem késő elkezdeni.
 
A többi - szemforgatás, böfögés, hangos éneklés, zenehallgatás - pedig egy állapot. Ha ezeket nem veszed figyelembe, akkor sokkal kevésbé lesz hatékony (azaz nem “paprikázza fel a hangulatodat”) és a végén unalomba fullad. Abbamarad, hidd el. Meg kiderül, hogy ezt egyáltalán nem a te idegesítésed miatt teszi, hanem csak egyszerűen „élni” akar. Azt szeretné csinálni amihez kedve van.
 
Természetesen ehhez kell egy viszonylag szilárd és jó kamasz-anya kapcsolat. Hogy ne érezd azt, hogy az eddig tündéri kisfiad/kislányod elkezdett szivatni. Többek között ez alatt azt értem, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kell kapnia tőled napi rendszerességgel, mert bármennyire nem látszik, egy kamasz folyamatosan szeretetéhes. Nektek van olyan dolog ami miatt "elpattan egy húr" bennetek és visszaszóltok?

 
Hozzászólások