Az egyik legunalmasabb és egyben legmisztikusabb kérdés a készaházid, mittanultatok, mitkelltanulnima.
Két iskola létezik ebben a témában: az egyik azt vallja, hogy akár egy 12-13 éves kamasznál is felügyelni kell a leckeírást: mi volt a házi, miből van házi, kész van-e a házi.
 
Abból indul ki, hogy ha alsó osztályban segítségre volt szüksége és ez jól működött, akkor "sikeres csapaton ne változtass" felkiáltással ezt miért ne lehetne folytatni? A gyerek igényli, hogy kikérdezzék, hogy együtt tanuljanak. Végül is nekem se rossz, ha átismétlem az Aradi vértanúk nevét… Oké, de mikor kell abbahagyni?
 
A másik iskola ezzel szemben azt mondja, hogy az együtt tanulás helyett, egy idő után a kamaszt meg kellene tanítani egyedül tanulni. Kitalálni neki, kvázi személyreszabni az otthoni tanulási procedúrát. Közösen kialakítani egy rendszert, ami neki is komfortos. Vagy azért mert éppen senki nincs otthon, amikor ő hazaér és lenne ideje vele tanulni, vagy szimplán azért mert ebben a korban már igenis meg kell szoknia azt, hogy egyedül közlekedik, egyedül készít magának otthon valami kaját, egyedül jár a barátaival moziba. Ha ezeket simán össze tudja hozni, akkor tanulni miért ne tudna egyedül?
 
Ha nehézségei vannak egy-egy tantárgy esetében, akkor arra kiváló megoldás a különóra, amely lehet, hogy csak pár alkalommal is elegendő, amíg megérti azt a részt a tananyagban. Amire nem figyelt oda órán (jól, van hát van ilyen!), vagy nem jól magyarázott a tanár (ilyen meg aztán pláne van!), vagy egyszerűen lemaradt még a kezdetekkor és mostanra már annyira összetetté vált az anyag, hogy tényleg elvesztette a fonalat.
 

 
Minden szülő elismeri, hogy a legrosszabb a saját gyerekét "tanítani", mert két perc alatt olyan ideges lesz az ember, ha valamit nem ért, hogy sokan teljesen kivetkőznek ilyenkor magukból. Mindenki volt már így, tagadni tilos! És mégis: sokan nem tudnak leválni a gyerekről, ebben az értelemben sem. Hiába lesz „tök ideg” az ötödik percben, akkor is mindennap végigcsinálja vele. Pedig teljesen felesleges, mert így semmi nem marad a gyerek fejében. Mert ő is tiszta ideg és arra figyel, hogy mit fogsz csinálni a következő pillanatban.
Ehelyett érdemes időt szánni arra, hogy rájöjjetek közösen: hogyan tanul a leghatékonyabban. És bízni kellene a kamaszban, hogy előbb-utóbb (ez mindenkinél máskor jön el) rájön: ha nem tanul, az kizárólag az ő kudarca lesz (nem a tied). De ha tanul, az a siker csak az övé (és nem a tied). Ez közös feladat, ami sokszor a szülőnek sokkal nehezebb, mint a kiskorúnak.