Anyaként a legnehezebb szerep számomra az, amikor orvosnak és ápolónőnek kell lennem. Az a tehetetlen érzés, amikor lázasan fekszenek, nem használ a gyógyszer sem, és bennem csak az zakatol, hogy nem tudok nekik segíteni. Őrjítő helyzet, mindig egy kicsit belebetegszem velük együtt én is.

A három gyerek nálunk három, különféle lázasodást jelent. A legnagyobb nem nagyon lázasodik, cserébe már 37,5-nél teljesen rottyon van, kiveri a víz, eldől, mint egy zsák és fáj mindene. A középsőnél szinte azonnal 40 fokos láz jön, ha beteg, viszont ez őt egy cseppet sem zavarja, kicsit talán bágyadtabb, aluszékonyabb, de alapvetően simán tud működni ilyen magas lázzal is. A kicsi pedig a kettő keveréke lett: nem lázasodik be szíre-szóra, viszont ha igen, akkor napokig nehezen csillapítható a láza, ami meg sem áll 39 fokig.

Mondanom sem kell, hogy ez utóbbi okozza számomra a legnagyobb fejtörést. Nem vagyok a lázcsillapítás mellett feltétlenül, már 12 éve, amikor a nagylányom megszületett, elmondta a gyerekorvosunk, hogy nem kell rögtön nullázni a lázat, mert az nem rossz, segít a gyógyulásban. De amikor már három napja 39 fokon ég a gyerek, akkor egy kicsit azért megrettenek.
 
Felrémlik előttem, hogy vajon most forrni fog az agya és attól lesz baja, vagy hogy károsodnak a belső szervei, a legszörnyűbb forgatókönyvek jutnak eszembe, hogy milyen szörnyűség történhet vele a magas láz miatt. Ott fekszik mellettem és nem tudom, mit csináljak azon kívül, hogy adok neki egy lázcsillapító kúpot, ami nem használ, de legalább utálja és amikor beadom neki, úgy néz rám, mint aki menten meg tudna fojtani egy kanál vízben.
​  
Annyit tudok tenni, hogy vele vagyok. Az a szokásunk, hogy ha beteg valamelyik gyerek, akkor mellettem aludhat, nem mintha csodálatos gyógyító szupererőm lenne, de ilyenkor megvan az az illúzióm, hogy jobban tudok rá vigyázni. Hogy felébredek minden neszre, és ha úgy érzem, süt a homloka, akkor tudok hozni borogatást, egy pohár vizet, vagy csak addig simogatom a fejét, amíg megnyugszik. Ha nyugtalanul alszik, oda tudom tenni a kezem a kezére, hogy érezze, nincs egyedül. Közben hevesen kívánom, hogy bárcsak lenne valamilyen természetfeletti erőm, amivel elvehetném a betegségét.
 
Azért mélyen, belül, remélem, hogy ezek az együttalvós éjszakák hozzájárulnak a gyógyuláshoz, hogy a tudat, hogy ott vagyok, az anyai szeretet, melegség, átsegíti őket a nehezén. Nyilván megkapják a maguk gyógyszereit mellé, de azért anya ölelése ilyenkor extra pontot jelent. Csak akkor vagyok nagy bajban, ha egyszerre beteg mind a három. Lehet, hogy le kéne cserélni az ágyamat egy három méter szélesre, hogy mind elférjünk benne. Ha már én vagyok a lázcsillapítójuk, legyek elérhető közelségben.

​