Reggel 6.20. Megszólal az ébresztőóra. Az ágyban puha meleg van, kint viszont alig pirkad. Sőt, ahogy
haladunk a tél felé egyre sötétebb van még akkor, amikor kelek. Nehezen mászom ki az álomízű
fészkemből, de muszáj.
Első dolgom, hogy megiszom egy nagy pohár vizet. Erre már évekkel ezelőtt rászoktam és amellett,
hogy nagyon jót tesz a testemnek, kicsit fel is ébredek tőle. Na nem nagyon, még ásítozva töltöm be a
kávéfőzőt. Elkezdek reggelit készíteni a fiúknak. Lassan kávéillat lengi be a konyhát, én pedig egyre
inkább magamhoz térek.

6.30, kezdem ébreszteni a srácokat is. Kezdetét veszi egy sziszifuszi munka: kiimádkozni őket az
ágyból. Miközben noszogatom őket, egyre jobban belelendülök a napba: megmosakszom,
felöltözöm, még egy kör ébresztés a gyerekszobában, összeszedem a nagyfiú uszi cuccát, a kicsi foci
cuccát. Ó, jut eszembe a kávé, hova is tettem? Hoppá, felébredt a Kicsi is, engem hív, jövök már!
Sürgősen tisztába kell tennem őt. „Fiúk, kezdjetek már el öltözni!” Gyorsan fogat mosok, bedobálom
a táskámba az aznapra szükséges holmijaimat. Ó, már hét óra van, gyerünk srácok reggelizzetek, mert
nemsokára indulnunk kell! Közben Apa is felébred, magához tér és beszáll a noszogatási
hadműveletbe.

Már semmi álmosság a szememben, de a kávémig még mindig nem jutottam el, mert útközben
mindig megállít valami. „Anya, be kell vinni 1500 Ft-ot a színházra, adsz pénzt?”, „Anya, ezt a papírt
alá kell írnod, az ofő kérte.”, „Anya, nem találom a Lego Ninjagomat, pedig ma azt akarom bevinni az
oviba!” És anya matat a pénztárcájában, aláír, lego figurát varázsol elő. Teát főz, uzsonnát csomagol,
leevett pulóvert cserél ki, beütött fejet puszil meg, fejből szavalt Walesi bárdokat hallgat, kocsi
kulcsot keres, cipőfűzőt köt, sapkát igazít, elfelejtett gitárért szalad vissza, és titkon másfél perc
nyugalomra vágyik, hogy a kávéját kortyolgathassa. De négy fiúval és nyolc órás iskolakezdéssel ez
instagramos álom marad. Gyorsan termosz bögrébe töltöm a kávémat és kiterelem a fiúkat a
kocsihoz.

Nem tudom hogyan, de végül fél nyolcra mindig autóba kerülök mind a négy gyerekkel, náluk az
összes holmijuk, rajtuk az összes sapka-sál- cipő (ez néha nem is olyan egyszerű!) és hab a tortán,
hogy még az én arcomon is van némi smink.

Esküszöm, nem ezért vettünk dízel autót, de reggel muszáj legalább egy percet járatni a motort,
mielőtt elindulnánk, hogy ne tegyem tönkre a motort. Na és akkor végre, valahára belekortyolhatok a
kávémba és ülve(!) élvezhetem az ízét. Közben a nap is felkelt, néha gyönyörű sárgás-vörösre festi az
eget, én pedig ezt bámulva élvezhetem, ahogy a forró kávé átmelengeti a testemet. Nem is olyan
rossz így kávézni!