Mikor még az első gyerekét várja az ember, egy csomó elképzelése van arról, milyen lesz majd, ha megszületik a kiskirályfi/királylány. Aztán elérkezik a várva várt csoda, minden babaillatú és rózsaszín, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ja, nem, várjatok, utána jönnek a szürke hétköznapok. Rengeteg kihívással, meg rácsodálkozással, meg kérdőjellel.

Most csokorba szedtem nektek azokat a dolgokat, amikről gyerektelen nőként álmomban sem gondoltam volna, hogy képes leszek. Aztán az élet igazolta, hogy egy anya soooooooooookkal több mindenre képes, mint azt hinné magáról.

Én magamról sose hittem volna, hogy


Azt hiszem, ezt a várakozásomat messze felülmúltam, mert van szerencsém olyan gyerekek anyukájának lenni, akik nem alszanak jól, babaként sokáig keltek éjszaka (na jah, sokat szopiztak), aztán ovisként sokat átjárkáltak a szülői ágyba, féltek, pisilniük kellett, betakarózni, kitakarózni kellett, és a többi... Kinek ismerős?


Az anyák a multitasking koronázatlan királynői. Ennyi.


Mindig is imádtam a ráérős reggeleket, átgondolni, meditálni, megkávézni, neadjisten a szerelmemmel összebújni. Ezek a reggelek mind a múlté, viszont rájöttem, hogy emberi formát tudok varázsolni magamból kevesebb, mint tíz perc alatt.


Nem mondom, szeretem a meséket, na de ennyire?! És nem elég, hogy egy gyerekkel végigcsináltam az „Anya még egyszeeeeer”-t, hanem mindezt szép sorban négy gyerekkel, ahogy az aktuális épp megérett az adott favorit mesére.


Valahogy ha a férjem vonul el a fürdőszobába, őt nem szokták zavarni a srácok, de én rendszeresen tapasztalom milyen az, amikor az ember a WC-n ül, és teljes természetességgel rontanak be hozzá a gyerekei, hogy „Anya, szétszeded ezt a legót?”


Mindig is pörgős, társaságkedvelő voltam, nem szerettem otthon ülni, “csak úgy”. Hát most olyan non-stop társaságom van, hogy azon kapom magam, ha neadjisten egy fél óra szabadság pottyan az ölembe, szeretek leülni a teraszon és nézni ki a fejemből. “Csak úgy”.


Világéletemben utáltam a hideget. Hűvös időben a legjobb egy könyvvel, és egy puha pokróccal bekuckózni egy fotelba. Ehhez képest, most képes vagyok négy-öt fokban lilára fagyni a játszótéren, hogy a gyerek „csak még egyszer utoljára, ígéreeeem” lecsúszhasson a csúszdán.


Utazásra készülés gyerek előtt: egy teljes nap átgondolás, kiválogatás, vasalás, hajtogatás, bepakolás, átválogatás, elmélázás, kétszer leellenőrzés. Gyerek után: egy óra alatt fél szemmel összepakolás (a másik szemem a gyereken, aki valami gyanúsat csinál a konyhában), pont. És láss csodát, a nyaraláson így is, úgy is, ott van minden, ami szükséges.

Azt hiszem, a sor még a végtelenségig folytatható lenne. Minél többet gondolkodom rajta, annál több minden jut az eszembe. De egy dolog biztos: semmi, de semmi pénzért nem cserélném el a gyerekes állapotot mindezen nehézségek ellenére sem.