Hányszor hallottam már ezt a mondatot családtagok, szomszéd nénik vagy épp bolti eladók szájából. Ilyenkor sokszor eszembe jut, vajon amikor mi kicsik voltunk, akkor is rácsodálkozott a külvilág milyen jól használjuk a villanykapcsolót? Merthogy mi abba nőttünk bele, nekünk az volt a teljesen természetes. Ugyanúgy, mint a mostani gyerekeknek a tablet meg az okostelefon. Mi csodálkoznivaló van azon, hogy megfigyelik majd megtanulják használni a körülöttük lévő tárgyakat?

Pont ezért, szerintem nem lenne szabad letiltanunk a gyereket a digitális eszközökről. Egyébként is, azzal, hogy nem engedjük nekik használni őket, még ugyanúgy megtanulják, csak akkor az osztálytársaktól, barátoktól, innen-onnan. Ez pedig nem biztos, hogy okos dolog.

Szerintem nekünk, szülőknek két nagyon fontos dologban van hatalmas felelősségünk: hogy a gyerekeink mit csinálnak és mennyit időt töltenek a digitális világban.

Hogy mit csinálnak? Jó lenne megmutatni nekik, hogy az internet milyen hatalmas lehetőség, de nem csak csetelésre és Facebookozásra lehet használni. Szinte bármit meg lehet tanulni, utána lehet járni, olyan helyekre tudunk bepillantani, ahova egyébként a fizikai világban nem biztos, hogy lenne alkalmunk (világhíres múzeumok kiállítótermeibe, az Északi-sarkra, veszélyeztetett vadállatok élőhelyeire, és még ezer más). Ha valamilyen információra van szükségünk, pár perc guglizás után ezerszám kapjuk a forrásoldalakat. Apropó, hatalmas információmennyiség: azt is érdemes megtanítani a gyerekeinknek, hogyan lehet megkülönböztetni az álhírt a valóstól és hogyan lehet kritikusan gondolkodni. Ezeket a (kis)kamaszok nem tudják maguktól, viszont nagyon jól rá lehet őket vezetni, és mivel rendszeres használói a netnek, gyorsan tökéletesíthetik ezeket a készségeket.

És hogy mennyit töltenek digitális eszközökkel? Szerintem ez egy nagyon kemény dió. Mert őszintén: tényleg nagyobb csáberővel bír egy színes, szagos, interaktív játék, ami azonnal jutalmaz, ráadásul a gyerek kedvenc témájával foglalkozik, mint élettelen autókat tologatni. (Nyilván a játékgyártók is tisztában vannak ezzel.) De itt jön be a tudatos szülő felelőssége.


Hogy elmegyünk közösen bicajozni, szalonnát sütünk, vagy együtt társasozunk. Hogy tücsköt-békát-bogarat vizsgálunk a kertben vagy kirándulások alkalmával. Hogy átjön egy kis barátja, akivel nem (csak) X-boxozik, hanem képernyőmenteset is játszik. Hogy elmegyünk egy csomó izgalmas helyre, ami segít rávilágítani, hogy milyen érdekes és változatos az offline világ is.

Muszáj megtalálni az egyensúlyt, bár ez a pont valószínűleg minden családnál máshol van. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem a vasszigor, hanem az észérvek és a szeretetteljes következetesség a megoldás, hogy ne vesszenek bele teljesen a virtuális térbe.