Hogyan segíthetem szülőként a gyerekemet a tanulásban
2017.03.10.
Erika Csupa szív magazin
Minden anya egy szuperhős. Sokkal több erő rejlik bennünk, mint azt gondolnánk magunkról.
Mikor az első fiam hat évesen elkezdte az iskolát, két cél lebegett a szemem előtt.
  1. Szerettem volna, ha a gyerekem megszereti a tanulást, vagyis az iskola nem ölné ki belőle az ösztönös tudás iránti vágyát,
  2. Szerettem volna, hogy megtanuljon önállóan tanulni.
Szerintem, ha ez a két dolog megvan valakiben, akkor rengeteg mindent el tud érni az életben. Persze most a későbbi tanulmányaira gondolok. Az interneten szuper, szinte mindenre kiterjedő (sokszor ingyenes) kurzusok vannak, és ha szeret és tud tanulni, akkor kitartással és belefektetett munkával arra specializálódik, amire csak akar. Ezt a hozzáállást viszont már kicsi gyermekkorban érdemes megalapozni.

Én speciális helyzetben vagyok, mert a végzettségem tanár, tanulás-módszertani tanfolyamokat tartok (link: http://www.mindenmegtanulhato.hu/) és persze egyben szülő is vagyok, úgyhogy a tanulást három különböző nézőpontból látom.

Most nem azzal szeretnék foglalkozni, az oktatási rendszer, az iskola, a tanárok mit tesznek (vagy nem tesznek) ebben a folyamatban, hanem arról szeretnék írni, szülőként hogyan tudom segíteni a gyerekemet, hogy ezt a két dolgot (a tanulás szeretetét és az önálló tanulás képességét) birtokolja.

Mert hiszem azt, hogy szülőként sokat tehetünk ezért. Akár kicsi, akár nagy gyerekről van szó.

Az első dolog, amit tettem, hogy olyan körülményeket teremtettem otthon, hogy lássák a gyerekeim, a tanulás NEM EGYENLŐ az iskolai tanulással.  Ez azt jelenti, hogy tanulni bárhol, bármikor, viccesen, játékosan, az egyéni igényeket figyelembe véve is lehet. Sőt így kell! Például lehet műveltségi társasjátékkal játszani, majd annak kapcsán a felmerülő témákról beszélgetni. Vagy az interneten (kifejezetten gyerekeknek vagy diákoknak szóló) videókat nézni, játékokat játszani, applikációkat próbálgatni. Ilyenkor nincs semmi elvárás, semmi számonkérés csak a rácsodálkozás, a kíváncsiság kielégítése és az újabb és újabb kérdések felmerülése. Közben pedig minőségi, közös időt töltünk együtt!

Rajtam pedig azt látják, hogy ugyanúgy tudok örülni valami új dolognak, mint egy gyerek.

Kíváncsi és felszabadult vagyok velük. Ezzel annyira jól le lehet ültetni bennük a vágyat arra, hogy mindig kíváncsiak maradjanak és keressék a kérdéseikre a válaszokat.

Egy másik konkrét példa arra, hogy lássák, nem csak az iskolai módszerekkel lehet tanulni: az egyik fiamnak a suliban feladták megtanulni az angol igék múlt idejű alakjait. Ez mindenkinek a mumusa, mert a legtöbben csak bebiflázzák (vagy legalábbis próbálják). Mi azt csináltuk, hogy én választottam egy megtanulandó szót, azzal elkezdtem egy történetet. Bence húzott egy másik szót, azzal folytatta. Majd jöttem én megint egy mondattal, amiben egy újabb szó volt és így tovább. Ha elrontotta a szóalakot, egyszerűen kijavítottuk és mentünk tovább. Baromi vicces sztorik születtek! Körülbelül másfél perces guglizás után találtam egy bingo-játékot kifejezetten az igék alakjait gyakoroltatva. Mikor ezt játszottuk, már olyan gördülékenyen mentek a szóalakok, hogy inkább a játékra tudtunk figyelni, nem a feladatra.

Amikor Bence azt mondta „Anya, így tök jól tanulni!” akkor tudtam, hogy telibe találtam.

Az önálló tanulásra való nevelést azzal kezdtem, hogy szinte sose ültem velük ott, amikor a házi feladatukat kellett csinálniuk. (A kezdeti, kis elsős koruktól eltekintve.) Mindig megadtam nekik a bizalmat, hogy képesek egyedül megbirkózni a feladattal. Persze, ha kérdésük volt, vagy valamit nem értettek, mindig segítettem, de miután tisztáztuk a kérdést, elmentem az íróasztaltól, hogy egyedül dolgozzanak. Ezzel rászoktattam őket, hogy a tanulás az ő feladatuk, de egyben képesek is megcsinálni mindent csupán a saját erejükre támaszkodva. Ezek a kimondatlan, viselkedésbeli üzenetek sokkal fontosabbak (és mélyebbre is hatolnak), mint a klasszikus „Magadnak tanulsz édes fiam” kijelentések.

És még egy dolog, amit nagyon fontosnak tartok: a pozitív visszajelzés. Még akkor is, ha nem sikerül valamit tökéletesen megcsinálnia, ha nem ötöst hoz haza, mindig, mindig megdicsérem a befektetett munkájáért. (link: http://www.csupaszivmagazin.hu/az-egyik-legfontosabb-mondat-amivel-szulokent-a-tanulasban-segiteni-tudom-a-gyerekemet/) Azért, hogy akart, hogy a tőle telhető legtöbbet megtette. Azt hiszem, ennél kevés fontosabb dolog van.

Szeretném, ha azt tanulná meg, hogy a sikerhez a kulcs nem az, hogy mindig a tökéletesre vágyik, hanem hogy a birtokában lévő tudás legjavát adja. Hogy magához képest mindig egy kicsit jobb lesz.
Lehet, hogy vannak olyanok körülötte, akiknek a matek/olvasás/nyelv/jobban megy, de ennek semmi köze az ő előmeneteléhez. Sőt, valószínűleg mindig lesznek körülötte olyanok, akik valami miatt előrébb tartanak, de ne hozzájuk mérje magát. Csakis önmagához. Ugyanazt el tudja érni, amit mások, ha kitartóan, a SAJÁT útján jár. Minden gyerek más, mindenki más úton éri el ugyanazt a célt. Én pedig szülőként folyamatosan pozitív visszajelzést adok neki, hogy igenis jó, értékes és komoly munka az, amit csinál.

Volt, hogy az egyik fiam csak azért ment el egy matekversenyre, mert a barátai is mentek, meg milyen buli már. Nem kifejezetten matekos a gondolkozása, nem is ért el fényes eredményt a versenyen. Én mégis nagyon megdicsértem, hogy elment, belefeccölte a munkát és nem félt a kihívástól. Mekkora szó már ez! (Hányan nem vagyunk erre képesek felnőttként, inkább keresünk ilyen-olyan kifogást, amiért nem vágunk bele valami kihívásba?)

Végül pedig nagyon fontosnak tartom a példamutatást. Még ha nincs is időm folyamatosan képezni magam szakmailag (pedig, hú, de jó lenne!), legalább arról mindig mesélek a srácoknak, épp milyen könyvet olvasok. Mi az érdekes benne, miért izgalmas vagy épp milyen kérdéseket vet föl bennem. Imádom, amikor pár hét csend után ők kérdeznek rá, „Anya, most mit olvasol?”. Tapasztalatból mondom, akár könnyen olvasó a gyerek, akár nehezebben áll neki az olvasásnak, előbb-utóbb követni fogja a példát, és ő is megszereti az olvasást.
 
Hozzászólások