Ne azért félj a szüléstől, mert az valaminek a vége és fájdalommal jár, hanem mert egy olyannak a kezdete, ami teljesen ismeretlen terep lesz előtted. De amellett, hogy ismeretlen és ijesztő, csodaszép is.
 
Első gyerekes anyukáknál tapasztalható az a jelenség - én is beleestem anno -, hogy azt gondolják a nagy feladat, amit meg kell oldaniuk, ami annyi nehézséggel jár, az maga a terhesség és a szülés. Felkészülnek nagyon alaposan, hogy mit kell csinálni terhesség alatt, hogyan kell enni, tornázni, mivel kenjék magukat, hogy ne legyen csíkos a bőrük. Kiválasztják nagy gonddal a nőgyógyászt, kórházat, bábát, szülésznőt, varázslót, aki majd segít világra hozni a gyermeküket. Összeállítják a kórházi listát, mindent alaposan átgondolnak, de nem nagyon látnak a szülésnél tovább. Nyilván ez a terhesség velejárója és ez a természetes, mert ha nem az lenne, nem esnénk ebbe a hibába kismilliárdan egyfolytában.
 
Nálam az első gyerekem születése után érkezett a sokk. Hogy nem fejeztem be semmit, épp most kezdődik el a nagy kaland. Mostantól kell életben tartanom egy gyereket és egészen a halálom napjáig ez lesz a fő feladatom. Tisztán emlékszem arra az elemi döbbenetre, amikor először felsírt éjjel, hirtelen nem is értettem, mi történik, miért nem alszik, aztán kellett pár másodperc, mire leesett, hogy aha, ez akkor mostantól így lesz már mindig. Ha teljesen őszinte akarok lenni, kutya nehéz időszak következett, amíg belerázódtam abba, hogy nem alhatok, amikor akarok, nem mehetek ki a lakásból, amikor kedvem tartja és még véletlenül sem ebédelhetek meg nyugodtan - ez már 12 éve tart és úgy tűnik, sosem lesz vége.
 
Szent meggyőződésem, hogy az emberi faj azért marad fenn, azért szaporodunk még mindig, mert az anyukák szelektív amnéziát kapnak az első év után. Megszépül, hogy mennyire fájt a szülés, hogy mennyire utáltunk hajnalok hajnalán felkelni hatszor a síró babához, és hogy milyen nehéz volt az első időszak, amikor azt sem tudtuk, reggel van vagy este, jó, ha az aktuális hónapot eltaláltuk, olyan elszigeteltségben éltük a mindennapjainkat. Ha nem lennénk amnéziásak, akkor nem vállalnánk több gyereket jó eséllyel, úgyhogy biztos a természet alkotott minket ilyenre, hogy a feledés jótékony homályába veszhessen mindaz, ami aztán visszatartana egy következő csemete szülésétől.
 
De ha nem lennék amnéziás és úgy kérdeznél a szülésről, akkor is azt mondanám, hogy félj tőle, mert a félelem éberré tesz, de annyira azért ne rettegj, hogy ne vágj bele. Mert minden kialvatlansággal, fáradtsággal, nehézséggel, küzdelemmel, hasfájással, vérzéssel, méhlepénnyel és plusz kilókkal együtt is megéri. Minden félelemmel együtt is azt mondom, hogy nem lenne teljes az életem a három gyerekem nélkül. Ha nem lenne kiért virrasztani, bosszankodni, aggódni, akkor nem lenne kivel együtt nevetni, összebújni és csak úgy szeretni egymást, minden feltétel nélkül. Ijesztő az anyaság, de nem cserélném el semmiért.