Ha a gyerekek érdekében gyűjtesz, nincs lehetetlen
2017.10.02.
Jocó bácsi Jocó bácsi
"Az iskola igenis jó hely, tanulni pedig egy jó buli. Csak rajtunk múlik, hogy teszünk-e érte!"
A magyar oktatás ingyenes. Ezt hangoztatjuk, és nagyon büszkék is vagyunk rá. Legalábbis azért nem kell fizetni, hogy a gyerek iskolába járhasson. Azonban minden más költségekkel jár, ami összeadva elég tetemes összeget tehet ki évente. Hisz elég csak a táborok, a kirándulások árára, vagy éppen egy tanterem dekorálására gondolni (ahol a gyerek folyamatosan a napi 6-7 óráját tölti). 

Nekem már mindegyikhez volt szerencsém.
Tavaly az osztályommal és a szülőkkel közösen festettük ki az osztálytermünket: egy szombati napot szántunk arra, hogy csiszoljunk, hengerezzünk, létrázzunk, ablakot sikáljunk. Gyerekek, anyukák, apukák, együtt, közösen. Mindenki hozott valamit: ki festéket, ki ecsetet, ki törlőrongyokat, ki pedig egy tálca frissen sütött palacsintával állított be. Élmény volt látni, ahogy a dolgos kezek szorgoskodtak, az arcok egyre maszatosabbak, a terem viszont egyre szebb lett. Azóta meg is becsülik, hisz tudják, milyen munka van benne.

Egy tábor megszervezésének költségeiért pedig egyenesen egy tévés ügyességi játékig meneteltem. Készültem, küzdöttem, játszottam, majd egy kis összeggel távoztam. De nem adtam fel, hogy az utolsó táborunk költségeit én fogom kifizetni. Ennek érdekében gyűjtést szerveztem, támogatókkal tárgyaltam, sokat mosolyogtam és közben kértem. Nyolc hónap kemény munka volt benne, de végül meglett, összejött a tábor. Leírhatatlan az az érzés, amit akkor éreztem, amikor odaértünk és láttam a gyerekek vidám arcát. Ez minden küzdelmet megért.

Persze tudom, hogy sokaknak nincs erre ideje és energiája, bevallom, én sem biztos hogy belevágnék újra ebbe. De most nem is kell, hisz elég hozzá reggelente Tchibo Family kávéval kezdeni a napot, majd feltölteni a vásárlási blokk AP kódját a http://osztalypersely.tchibofamily.hu/ oldalra és ezzel megtölteni a kiválasztott osztály perselyét. Ez valóban egyszerűbb, mint gémkapcsokat felvenni egy baseball sapka siltjén lévő másik gémkapoccsal, bár persze, tulajdonképpen, annak is megvan a maga bája! :)
Hozzászólások