Fiala Borcsa vagyok, 169 hónapja anya, 144 hónapja pedig duplán az. És 5 hónapja egyedülálló anya is.
Mondjuk ez így még csak nem is a teljes igazság... Az utóbbi időben ugyanis rá kellett jönnöm, az ember akkor is lehet egyedülálló szülő, ha amúgy boldog, kiegyensúlyozott házasságban él, ráadásul a gyerekeinek az apjával.

Állati könnyű ugyanis belecsúszni ebbe a szingliszülő szerepkörbe, akkora aknák tarkítják ugyanis az utat, hogy győzz félreugrálni! Hiszen a gyereket te szülöd, az incifinci, öt napos szülési szabadság után egyedül találod magadat azzal a kis óbégató csomaggal a lakásban. Nosza, felgyűröd az ingujjad, beleveted magad a feladatokba, a te kizárólagosan saját munkakörödbe, hiszen a szegény férjedet, aki épp reggel nyolctól este nyolcig gebed meg a multinál, de azt is persze értetek, csak nem zargathatod feleslegesen.
​
Úgyhogy mire felocsúdsz, azon kapod magad, hogy a szülőikre te jársz egyedül, akárcsak a körzetihez, fogszabályzásra, zsúrokra, edzésre, különórára, iskolapszichológushoz, fejlesztőpedagógushoz, napközibe a gyerekért, te maradsz otthon, ha betegek, te vásárolsz, te főzöl, te vigasztalsz, te nevelsz, te nevetsz velük és te borulsz ki néha rajtuk.

Szóval pár hónapja hivatalosan egyedülálló szülő vagyok. Még szerencse, hogy akkora gyakorlatom lett benne korábban, hogy így már nem is okozott fennakadást...