Miután megszülettek a gyerekeink, a férjemmel mindig mindenben egyetértve, boldogan neveltük fel őket. Ja, nem, bocs. Ez a rózsaszín álomvilágban van így. A valóság egy „kicsit” más.

Bár alapvetően egyezik az értékrendünk a férjemmel, és alapvető kérdésekben hasonlóan gondolkozunk a világ dolgairól (nyilván, különben nem találtunk volna ennyire társra a másikban), azért vannak olyan dolgok, amiket illetően másként gondolkodunk. És persze a gyereknevelés terén is akadnak ilyen dolgok.

Szerintem elég kényes dolog, hogy az ilyen helyzetet hogyan kezeli az ember. Mert nagyon érzékeny ponton akadhat konfliktus. Mégsem arról van szó, hogy ezt vagy azt a cipőt vegyem meg, hanem a szemünk fényeinek életét érintő kérdésekről beszélünk.


Arról beszélek én hogy érzek, nekem mi a véleményem, a meglátásom, én milyen megoldásokat javaslok. Pedig milyen könnyen bele lehet csúszni a „Te így meg úgy csináld, te mindig/soha azt mondd, neked, veled, miattad…” csapdájába! Az a baj ezzel, hogy egyrészt valójában nem tudhatom, mi zajlik le a másikban, csak azt, mi van bennem (jó esetben), illetve ha az ember támadólag lép fel, akkor természetes emberi reakció a védekezés, vagy az ellentámadás. Abból meg jó sose fog kisülni, legalábbis közös megoldás nehezen.


A másik sarkalatos dolog, amire figyelek, hogy a gyerekek előtt közös állásponton vagyunk. Ha én nem engedném meg, hogy megnézzenek még egy részt a sorozatból, az apjuk viszont már megengedte, nem írom felül az ő döntését a gyerekek előtt. Az lehet, hogy este, mikor a kicsik már alszanak elmondom a férjemnek, miért nem tartom jónak, ha ennyi meg ennyi sorozatrészt néznek meg, de ott a helyszínen nem írom át az ítéletét. Véd- és dacszövetség vagyunk. Majd legközelebb, hasonló helyzetben lehet, hogy úgy dönt, ami nekem is megfelelőbb.

Másrészt, az a gyereknek sem jó, ha nem tudja, mik a szabályok. Most akkor kihez igazodjon, apához vagy anyához? Kit árul el, kit bánt meg, ha a másik pártjára áll? Nem akarom ennek a feszültségnek kitenni a gyerekeimet.

Nem könnyű dolog helyesen lavírozni az ilyen kényes kérdések vizén. Sok-sok önismeretre van hozzá szükség, a partner őszinte szeretetére és tiszteletére, arra, hogy ne mindig egóból döntsünk, hogy elfogadjuk, nem biztos, hogy mindig mindenben igazunk van, és arra a képességre, hogy folyton képesek legyünk változni és fejlődni.

A jó hír viszont az, hogy ha ilyen konfliktusokat jól tudunk megoldani, abból nem csak a gyerekek profitálnak, hanem mi magunk is többek leszünk.

Ui: Ha pedig legközelebb úgy érzem, valami összekülönbözés miatt eldurranna az agyam, majd szépen végigolvasom ezt a cikket, hogy lehiggadjak! :))