Szeme tágra nyílt, arca kissé megszeppent. Furcsán, idegenül feszül rajta az ünnepi ruha, szinte hallom, ahogy a kis szíve kalapál a fehér ing alatt. Hátán a táska akkora, mint egy óriásteknős páncélja. Szeptember 1-ét írunk.

Így látom magam előtt, ahogy a fiam először ment iskolába. Nagy lépés volt ez neki és családnak is. Már nem az oviban bohóckodik a kis barátokkal, nincs délutáni alvás, hanem komoly, nagy iskolás lett. (Aztán persze pár hónap múlva már az iskolában is bohóckodik az újdonsült barátokkal és visszasírja a délutáni szunyókálásokat.) Bár szeptember elseje a nagy nap, azért hosszú folyamat előzte meg ezt a vízválasztó dátumot.

Nyáron már sokat beszélgettünk róla, milyen lesz iskolásnak lenni, próbáltunk ismerkedni a leendő osztálytársakkal, volt közös kirándulás és persze közösen szereztük be a szükséges felszereléseket. Ez utóbbi egyrészt nagyon jó, mert minden gyerek szeret szép és új dolgokat kapni, pláne, ha ő választhatja ki, milyen méretű, formájú, mintájú, színű, szagú legyen, és így nagy löketet kapott az a motiváció, hogy iskolába fog járni. Másrészt egyre sápadtabb arccal számolgattam az áruházban, hogy mégis mennyibe fog ez nekünk kerülni, és hogy vajon mi a jobb, ha a gyereknek Star Wars-os a táskája, ezért majd minden reggel vidáman kapja a hátára, viszont a család ebben a hónapban már nem vacsorázik, vagy ha normális táskát kap, de ezzel nem ürítjük ki teljesen a családi kasszát.

Elárulom, nem attól lesz vidám a gyerek a suliban, hogy mi van a táskáján, és nem kell otthagyni az üzletben a fél családi vagyont sem. Rengeteg dolog van, amit az elsős gyerekek szülei megvesznek, pedig egyáltalán nem is lesz rá szüksége - épp úgy, mint ahogy az elsőgyerekes friss szülők hihetetlen felesleges dolgokat képesek beszerezni, nyilván tapasztalat híján.

Mivel nekem ez már a jópáradik évkezdésem a gyerekeimmel, kitapasztaltam, hogy mi az, amire nincs szükségük, és mi az, amin nem érdemes spórolni. Pl. az olcsó, de nagyon vékony borítójú füzetek a második héten már salátává gyűrődnek a fiútáskákban, így a strapabíró, keménykötésű füzetekhez most már ragaszkodom.

De akármennyire is tapasztalt a szülő, a tény az tény marad, hogy igencsak megérzi a családi kassza a (kis)iskolás gyerek évkezdését. Pláne, ha több gyerek van a családban!

És ha már a tapasztaltságnál tartunk, hadd osszam meg veletek az egyik legfontosabb dolgot, amit az évek alatt megtanultam a kisiskolás életről. Főleg első osztályban, de akár később is, délután, suli után hagyni kell a gyereket kilazulni. Feldolgozni a nap eseményeit. Kimosni a fejükből a sok zsibongást, a lelkükből a sok megfelelést. Hagyni kell őket töltekezni. Ami lehet, hogy azt jelenti, hogy elvonul a szobájába vagy a lakás egy nyugodt sarkába legózni, babázni, matatni a játékaival vagy egyszerűen csak néz ki a fejéből. Lehet, hogy tombolna az udvaron, fára mászna vagy dögönyözné a család kutyáját. Nyilván ez gyerektípustól függ, de az biztos, hogy ennyi iskolai munka után mindenkinek kell a pihenés. Egyszer belegondoltam, én mennyire felmosórongynak érezném magam, ha egy harminc fős irodában kéne egész nap új dolgokkal foglalkoznom, ahol zaj is van, szag is van és még elvárásoknak is meg kell felelnem. Azóta minimum fél óra „letekeredési idővel” kezdik a délutánt itthon a srácok.