Van néha olyan, amikor azt látjuk a gyereken otthon vagy az iskolában, hogy nem érzi jól magát, nem találja a helyét az osztályközösségben. Ezt a helyzetet pedig nem csak érzékelni, hanem kezelni is kell, a szülőknek és az osztályfőnöknek közösen, beszélgetéssel, a problémák és okainak feltárásával, gyakorlatokkal.
Mert nincs annál rosszabb, amikor egy gyerek nem talál barátokat, piszkálják és kiközösítik. Szülőként ezt még borzasztóbb lehet megélni, és ilyenkor valahol természetes reakció a hibák keresése és a támadás. De meg kell állni egy pillanatra, lenyugodni és a megoldásokat megkeresni.

Legfontosabb megkérdezni a gyereket, hogy mi a baja, van-e egyáltalán baja, vagy csak a szokásos kamaszos életundorral van dolgunk. Mert sok esetben ezek pillanatnyi állapotok, amik percről-percre változnak. Kiválthatja egy veszekedés is a társaival, ami azonnal világvége hangulatba sodorja az érzékeny kamaszt, aztán két óra múlva már nem is emlékszik, mi volt a probléma és minden megy tovább.
 

Viszont van, amikor ez egy tartós állapot. Van olyan, hogy egy diák nem passzol az osztállyal, a tanárral, mert mindannyian emberek vagyunk. Meg kell próbálni beilleszkedni, beilleszteni, de nem mindenáron: van, amikor maga a diák nem akar beilleszkedni, az osztály, a szülők és a pedagógusok bármennyire is szeretnék ezt. Kénytelen ezt mindenki elfogadni és megérteni, majd meghozni a megfelelő döntést és megtenni a szükséges lépéseket. Igen, nem szabad félni iskolát váltani, mert van az a pont, amikor nincs más megoldás. Nem dől össze a világ, ha átmegy máshová, legalább megadva az esélyt annak, hogy ott majd talán jól fogja érezni magát. Egy fontos: a szituációban bent hagyni és várni, hogy teljenek az évek, hátha megváltozik valami, azt nem szabad. Mert annál rosszabbat nem tud tenni az ember, mint elfogadja a rosszat és némán tűr…

Bár nem kívánom, de a kérdés adja magát - vajon tapasztaltál-e már hasonlót? Ha igen, mi volt a helyes lépés a ti esetetekben?