Tanárként mindig kardinális kérdés a szülőkkel való kapcsolattartás, a kommunikáció. Sokan kerülik ezt, sokan félnek tőle, sokan pedig sokkal többet igényelnének. Sajnos az esetek többségében akkor kerül sor tanár-szülő közti beszélgetésre, amikor a diákkal valami baj van, valami rosszat tett és ezt kell közölni, megbeszélni a szülőkkel.
Én szerencsésnek mondhatom magam, mert én nem csak baj esetén kommunikálok a szülőkkel, hanem mindig, ha valami történik az osztályban, legyen az egy tábor, egy sikeres dolgozat, vagy egy konfliktus. Szeretem, hogy az osztályom szülői közössége többnyire együttműködő, támogató, így az én munkám is sokkal könnyebb, egyszerűbb. A legfontosabb szerintem az érdeklődő odafordulás és az őszinte kommunikáció a pedagógusok és a szülők részéről is, hisz a célunk közös: a gyermek fejlődése és jólléte.

Hogy mit szeretne egy tanár, hogy milyen kérdéseket tegyenek fel a szülők? A magam nevében erre a kérdésre azt tudom válaszolni: bármilyet. A legjobb, ha egy szülő nem fél kérdezni a tanártól. Hisz lehet, hogy pont olyan témát vet fel a kérdésével, amire én nem is gondolok, hogy foglalkozni kellene. Másrészt ha sok a kérdés, akkor az azt jelzi, hogy törődik a gyerekével, érdekli mi történik vele, érdekli a sorsa. Tudom, ez alap esetben természetes, de sajnos nem mindenhol és nem minden családban.

Azt tudom javasolni minden szülőnek, hogy nyugodtan kérdezzen a pedagógustól, beszélgessen a tanárokkal a gyerekéről, mert így tudunk egy teljes képet kapni a diákról, ami megkönnyíti a munkánkat és segít abban, hogy a legjobban a gyerekek érdekeit szolgáljuk. Szülőként és tanárként is, ez az egyik legfontosabb dolgunk, ami csak lehet.