Mindig fiús anyukának gondoltam magam, azt hittem, nem tudnék mit kezdeni a lányokkal, annyira fiúsan éltem. Mit csináljak én egy lánnyal, aki hercegnős ruhákban akar mászkálni, később sminkelni szeretne és egyébként is, nem tudok megtanítani egy lányt arra, hogyan kell nőnek lenni. A sors humorérzékét bizonyítja, hogy végül három lányom született.

Amikor megtudtam az első terhességem idején, hogy lány lesz a babám, kétségbeestem. Rámbízni egy lányt? Ott álltam az acélbetétes bakancsomban, talpig feketében, két centis piros hajjal, vadmetált üvöltetve és húsz piercinggel a fülemben. Ez minden, csak nem a nőiesség csúcsa. Soha nem volt a lábamon magassarkú még, és épp csak kinőttem abból a mániámból, hogy folyton apám és a bátyám ruháiban mászkáljak. 

Sokszor éri az a vád a nőket, hogy az anyaságtól megszűnnek nők lenni, elfelejtik, milyen volt, amikor még nem volt anyaszerep, csak női szerep volt, amiben szépnek kellett lenni és félig leeresztett szempillákkal eltekerni a férfiak fejét. Nálam ez fordítva történt, amikor anya lettem, a lányaim ébresztettek rá, mi az a nőiség, milyen az, hogy nőként egészen máshogy látom a világot, mint a férfiak és hogy hogyan működik bennem, mit szeretne, hogyan akar létezni a nő, aki egészen 25 éves koromig valahol mélyen szunnyadt. 

Néztem, ahogy a lányaim már kétévesen is zsigerből nagyon csajok, kívánják a szoknyát és copfokat, babázni akarnak, amihez képzeletbeli teapartikat rendeznek. Asszisztáltam hozzá, megsütöttem velük a nem létező sütiket és öltöztettem őket talpig rózsaszínbe, ha azt szerették volna. Lehettek tőlem minden farsangon hercegkisasszonyok, még parókát is fontam nekik,



Nem azért, mert annak neveltem őket, hanem azért, mert benne van a természetükben. Érdekes helyzet, amikor rájössz, hogy nem te neveled a lányaidat, hanem ők nevelnek téged. Amikor oviba mentek, már tudtam, hogy számomra az anyaság egy nagy önismereti út is lesz egyben, amin ha végigmegyek, akkor felfedezhetem magamban azt a nőt, aki elrejtőzött valamikor kamaszkorom elején. 
 
Az út még mindig tart, a lányaim egyre inkább lányok, ami nem annyira a külsőségeken mutatkozik meg - szerencsére nem akar még egyik sem sminkelni és inkább ezerszer vágynak egy jó Martens bakancsra, mint magassarkúra -, hanem a gondolkodásukban, viselkedésükben, nevetésükben és sírásukban. Azt tanultam meg tőlük, hogy milyen az, amikor valaki természetesen viseli a nőiségét, azóta járok kihúzott derékkal és büszkén kidüllesztett mellel, mióta rajtuk láttam, hogy tisztelik a saját lányságukat. Belőlem ez a tisztelet hiányzott önmagam felé.



#valódianyapillanatok #tchibofamily #anyaszerepek #nonap