Nem könnyű manapság jó anyának lenni, egész egyszerűen azért, mert eltévedünk a sok információ között, hogy tulajdonképpen mi a jó anyaság. Az anyaságunk nem egy szépen kitaposott út, amin már az elődeink is szépen teljesítettek, hanem egy elvadult, bozótokkal teli ösvény, amiben macsetével kell magunknak utat vágnunk.

A napjaink abból állnak anyaként, hogy nem azt tesszük, amit szeretnénk, hanem amit kell. Minden percben három lépéssel önmagunk előtt kell járnunk, meg kell terveznünk, mi a következő feladat, hogy tartsuk a napirendet, legyen étel, odaérjünk az iskolába, bölcsibe, elvigyük fogászatra, közben pedig még a munkánkat is elvégezzük.

A döntési helyzetek sokasága az őrületbe kerget, főleg azért, mert nem magunkról kell dönteni, hanem a gyerekeinkről. A reggelem nagy kérdése például ma az volt, hogy hova tűnnek a zoknik a lábukról, mert vettem múlt héten tíz párral, de egyet sem találtak ma reggel. Dönteni kell, hogy most felderítem a fekete lyukat a lakásban, ami beszippantja a zoknikat, vagy elrohanok két munka között zoknit venni. 
Dönteni kell, hogy vacsorára kenyeret adjak nekik vagy mégsem, mert az egészségtelen, azt írták a szakértők, hogy mind meghalunk a kenyértől és cukortól. 
Vállaljam a kockázatot, hogy leordítják a fejemet a gyerekeim, ha megvonom tőlük a napi túrórudi adagjukat az egészségük érdekében vagy hagyjam, hadd egyék, nem ettől lesznek cukorbetegek. Ezek a döntési helyzetek csupán öt percet vettek el a napomból és a többi öt percem is ugyanígy néz ki. 
 

Amikor konyhatündér szerepben vagyok, Juli is besegít.

Mindezt úgy kell csinálnunk, hogy igazából fogalmunk sincs, merre van a jó irány. Mert Vekerdy azt mondja, hogy szaladgáljanak, az a jó. De a másik azt mondja, hogy hagyjuk rájuk a sok számítógépezést, hiszen erre tart a világ. Aztán szembejön a legújabb javaslat, hogy aludjunk együtt a gyerekeinkkel és kötődjünk. Majd másnap azt olvassuk, hogy akkor vagyunk jó anyák, ha külön szobában altatjuk őket születésüktől kezdve. Régen talán ebből a szempontból egyszerűbb volt nagyanyáink helyzete, hiszen számukra nem volt kérdés, hogyan kell gyereket nevelni. Nem tipródtak azon, hogy jó anyák vagy sem, tették azt, amit előtte anyáik és nagyanyáik. Az út ki volt jelölve: házasság, gyerek, otthon, főzés, takarítás, gyerekeket pedig kicsapták a mezőre. Ez volt az anyaság útja, nem kérdőjelezték meg, nem aggódtak, nem volt rajtuk döntéskényszer. 
 

Nem azért mondom, mintha régen minden jobb lett volna, csak nagyon más volt a felmenőink anyasága, mint a miénk. Épp ezért vagyunk mi, most, ebben a korban kicsit eltévedve. Nincs előttünk példa, nem tudjuk, mivel teszünk igazán jót a gyerekeinknek. Annyi az új információ, hogy nem tudunk választani. Annyi az új szerep, hogy ha beleszakadunk sem tudunk mindegyiknek megfelelni. Nincs egy kijelölt út, hogy ezt tedd és akkor jól fogod csinálni. Úgy kellene tekintenünk magunkra, mint felfedezőkre, akiknek maguknak kell kitalálni, hogy mit akarunk kihozni az életünkből nőként, anyaként, munkaerőként. 

​

akinek a házimunka az utolsó, még egy rendes vasalódeszkája sincs és aki frusztrált, mert olyan sok mindent kellene egyszerre elvégeznie, hogy végül semmi sincs kész. Gyötör a lelkifurdalás, hogy lyukas a gyerek nadrágja és hogy elfelejtettem befizetni a kirándulást, bűntudatom van, mert tudom, hogy jobban is meg tudtam volna csinálni a munkámat, ha nem lett volna itt velem egy beteg gyerek épp, és mert nem tudtam annyit tutujgatni azt a beteg gyereket, amennyit kellett volna, mert dolgoznom kellett. Azért van hatalmas bűntudatom, mert nem megy minden szerep egyszerre, pedig hát a jó anyaság attól jó anyaság, hogy mindent, de mindent megold egy anya tökéletesen, nem?

Mindig rá kell jönnöm, hogy nem, a jó anyaság nem attól jó, mert anya tökéletesen szerel vízcsapot és közben még megszoptatja a gyereket, a nyolcadik kezével pedig főz egy háromfogásos vacsorát. 
​

A jó anyaság azon áll vagy bukik, hogy ismerem a gyerekeim szeretetnyelvét és tudom őket úgy szeretni, ahogy az nekik jó. Minden más csak mellékes toldalék, amin persze lehet lelkifurdalni... csak épp teljesen felesleges.